Bocsásd Szent lelkedet…
szerző: Rimay János
Bocsásd Szent Lelkedet égből, Úr Isten, mellém,
Ki vezéreljen, s gonoszt ne hagyjon jőni felém,
Félelmem ne legyen, oltalmába vegyen, s hozzon szent szívet belém.
Az te jó voltodért távoztasd el vétekemet,
Ójjam magam tőle, s gyűlöljem mint mérgemet,
Ne vess el előled, s el se űzz mellőled, halld kegyessen kértemet!
Látván, szép hazámnak hogy ki-ki oltalmára
Fegyvert készít, s megyen megszabadulására,
Szívem repös, vidul, s csaknem lábra indul, olly víg minden javára.
Az te szent Fiadért láss engem is olly jóval,
Szolgálhassak néki értékkel és haszonnal,
Lássam szabadságát, s bár érje halálát, vígan éltem azonnal.
Semmi vérhullásom drága ne legyen érte,
Mert nekem mind jovát s mind sovát elvegy mérte,
Azaz hol vidított, hol meg szomorított, kedvemet búval érte.
Szokás de anyának rongálva édesgetni
Fiát, hogy erkölcsét tudhassa ékesgetni,
Hogy lehetnék szelígy, engem is ért bús igy, s akart úgy kesergetni.
Illy szüksége napján tőle messze nem válom,
Ha egyébbel nem is, jó példámmal szolgálom,
Fogyatkozott érték s értékletlen mérték nem bocsát sokra, s bánom.
Olvad mert értéke nemzetemnek, fogy, apad,
Böcsüllet, szerencse rá csak gyengén sem akad,
Amihez kapna is, s közi nagy volna is, előle más elragad.
Sok bú éri, gyötri végtelen reménségét,
Titkos ohajtással kesergi szegénségét,
S az inkább kínozza, hogy ölben hordozza halálos ellenségét.
Fejet kell hajtanunk nyomorodott igyünkkel,
S tőled kell oltalmat, erőt kérnünk hitünkkel,
Erőnk mert hol fogyott, te segélsz, harcolsz ott, vagyon régen hírünkkel.
Rakva lévén hitem irgalmad erejével,
Épít egy zászlócskát kezem ő elméjével,
Kit kövessen bátran lelkem fáradatlan, ha vív ellenségével.
Az zászló kamoka, fejér s éppen vörfölyés,
Rajta Dávid írva, s hárfájával nagy zöngés,
Keze felemelve, szíve kiterjedve, s abban buzgó könyörgés.
Tejfehér szín jegyezl ágy szívet, engedelmet;
Az vörfölye jegyzi az én sok veszélyemet,
Kiben mennyi szöglet, bennem annyi döglet sebheti én szívemet.
Régi vitéz király, Dávid, méltán hadnagyom,
Mert ő életében részem sokképpen vagyon,
Számkivetettséggel, szántalan ínséggel illhetem hozzá nagyon.
Ővele emelvén ég felé fel kezemet,
Zsoltárát éneklem, hogy bocsásd meg vétkemet;
Áldj is jó voltodból, végy ki sok gondomból, rémíts ellenségemet.
Sok keserves búmot hajtsa el hárfa hangja;
Csendeszedjék azzal szívem sebhítő langja,
Mint Saul kórsága, szívem bosszúsága múljék pöngését hallva.
Reménségem lévén szálljon lelkem sérelme!
Lám, meglágyult szívem, mint kamokának selyme,
Valamint akarod, úgy hajtogathatod, te légy is segedelme.
Igazgasd, vezéreld én igyekezetemet,
Meg ne utáld szómot s felemelt két kezemet,
Kikkel lelkem magát ádja néked s néz rád, vigyáztatván szememet.
Megnyugodott szívem hadnagyomnak példáján,
Sok keserve után ki vigadott bév jován,
Gyakorta volt utált, szenvedett sok bút, kárt, élt könyves étke sován.
Az én életem is szenved soktól utálást,
Ki-ki őmagától eltaszít s ád megválást,
Sok szememben jót szól, s másutt csapkod arcól, fáraszt búval, nyavalyást.
Irégységnek helye hogy rajtam már nem lehet,
Kit az jó szerencse és kincs magán viselhet,
Gyűlölség terhel, űz, kit szegénység rámfűz, alatta alig mehet.
De legyen kedvednek rajtam jószánt tanácsa,
Csak lelkemet átok és kárhozat ne bántsa:
Lelkemet hitemmel és idvösségemmel haragod le ne rántsa.
Ennek pedig merthogy Christus fondamentoma,
És te igaz hited, ki nem lehet megbontva,
Az Christust tisztelvén és hitednek hívén nem lehet rám nem ontva.
Csókkal s áldásokkal szent kezedhez békélvén
Már útra indulok Duna mellett lemenvén
Vég Esztergam ala, kinek most kőfala reng, álgyúkkal töretvén.
Ott vár nemzetemnek szép sátoros tábora
S egyéb sok rendeknek sűrő nagy zászlós hada.
Ki sáncot ás, épít, s ki kart, szívet készít igyekezvén ostromra.
Régtől várta szívem ezeknek törtínetit,
Hogy érhesse ezzel hazámnak épületit.
Nézvén szabadságát s rabságból váltságát s újuló szépületit.
Azért bízván megyek és buzgó örömemmel,
Nem gondolván semmit kedves veszedelmemmel,
Ám váltsa bár magát, s nyerje szabadságát holtom hozó sebemmel.
Tartsa jelül magán érte kifolt véremet,
S azzal egybe vegye híremet és nevemet,
Hogy mivel tartoztam, vígan rá osztottam, hívén szent Istenemet.