A lap feldolgozottságának foka

Bezerédj Istvánhoz

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Bezerédj Istvánhoz
szerző: Garay János

Pest, januárban 1845

   Hallám a hírnek gyász kongásiból
A nagy csapást, mely kebledet találta,
A szörnyü rablást, melyet házadon,
Elkövetett az ó év angyala,
Hogy megrengett belé az ősi ház,
Meg férfi kebled gránit temploma.
S midőn az új év földerült reád,
Feldúltan állott a ház, a kebel,
Mert a mi éke és reménye volt,
A testben és lélekben ékesen
Fejlett virágot, szíved büszkeségét,
Tolnánk virágzó Flóráját, halálos
Lehelletétől elhervasztva lelted.
Hallottam és elképedék,... előttem
Állott egész nagyságában keserved:
A gyermekvesztés sajgó érzete,
Mely átnyilalta kebled húrjait,
A kín, a hosszú, tompa fájdalom,
Mely rákövetkezék, előttem állt, -
S nagy vakmerőség volna, érezem,
Ily kínok ellenében, a vigasznak
Szavát emelni, rút szentségtörés,
Sajgó sebeit föltépni általa.

   Te nem szorúltál érzelgő vigaszra,
Elég neked, ha résztvevő szivekkel
Találkozol. Lelked magasztosabb,
Kebledben edzett férfi szív dobog,
S nagyobb csapás nem görbitendne meg;
Mert mind a kettőt egy nemzet baján
Edzéd meg, egy hullámon hányatott
Ország hajóján neveléd szilárddá...
Te a hazáé vagy, - nem durva Brútus,
Ki hajthatatlan sziklaként tekinti
A bárd alatt elhullni gyermekit,
S a mélyen érző szív legemberibb
Tolmácsait szégyenli, a könyűt;
S nem is könyűkben fürdő asszonyember,
Ki lágy panaszba fojtja életét;
De mint a régi Hellás hősei,
Szálkardra hívod üldő sorsodat,
Melynek minél nagyobb csapása rajtad,
Annál erősbnek érzed karodat,
Annál magasztosb hévvel gyúl ki benned
Az égi szikra: tenni halhatatlant.

   Im mostan is, míg törzsöd pusztítója,
A zord halál kegyetlen angyala,
Házad köré cyprusberket kerít:
Te a hazának sivatagjain
Egy nagy oasist ültetsz, mely utóbb
(Az isten adja, hogy megérd) virágzó
Kertté bűvölje Brassóig Posonytól
És Kárpátoktól Ádriáig e hont!
És míg az ó év fájdalmas sebet hagy
Házad- s szivedben: Te az újat azzal
Kezded, hogy a honnak egy ó sebére
Erőd szerint első rakj gyógytapaszt,
Midőn nemes lelkednek ösztönéből
Első sietsz, nem szóval és csak elvben,
De tettel a közterhben részesülni.
Légy üdvözölve, Tolna büszkesége!
S engedd, hogy én is, Tolna hű fia,
Hazánk első adózó nemesének
Egy tölgygalyat kötözzek homlokára,
S kevély örömmel hirdessem hazámnak,
Hogy ennyi milliók között ez évet,
Kik azt megüdvözölték e hazában,
Bezerédj üdvözlé meg legdicsőbben,
Midőn kezedben, mintegy istenülve
Ez oklevéllel léptél, tapsaink közt
Az ujdon évbe, vajha mint te be,
Mások belőle akként lépjenek ki!
S ne légyen egy magyar nemes hazánkban,
A ki magasztos példád ne kövesse!
Azok pedig, kik táborunknak eddig
Elméletet hánytak föl félszegen,
És puszta szép szót, elnémuljanak!
A vád ezentúl megczáfolva áll,
S barát és ellenoldal egyaránt
A tettek emberét tisztelje benned.

   Igy lesznek íme, nagy hazámfia,
Az üldöző angyalnak sebei,
Miket szivedbe döf tűzfegyvere,
Gyémánt-kövekké honfi-melleden:
És a halálnak cyprus-ágiból,
Babér-füzért fejedre így varázsol,
Ki kebeledben él, a genius,
A halhatatlanságnak angyala.