Beszélgetés egy borjúval
| Beszélgetés egy borjúval szerző: Bálint György |
Legutóbb egy fa nyilatkozott. Pásztor Árpád beszélt egy gömbakáccal, aki érdekes és finom megállapításokat tett a Pesti Napló számára. Néhány találó és elmélyedő dolgot mondott a fákról és az emberekről, rokonszenvesen, egyszerűen és mégis poétikusan. Már akkor gondoltam arra, hogy – Pásztor Árpád szellemes és friss ötletét értékesítve és kiterjesztve – másokat is meg kell interjúvolni, primitívebb és köznapibb élőlényeket is, nemcsak olyan költői hajlandóságú jelenségeket, mint amilyen egy gömbakác. Határozott tervvé azonban nem érlelődött bennem ez a gondolat, és csak a véletlen hozott össze a minap azzal a borjúval, akinek nyilatkozatát az alábbiakban szeretném kivonatosan ismertetni. A borjúval a Margit-körúton találkoztam. Mindketten várakoztunk. Én villamosra vártam, ő pedig arra, hogy egy mészárosüzletbe juthasson be. Teherautón hozták, kis borjú volt, kora ifjúsága virágában, ha ugyan ilyen kép nem túlságosan fellengzős egy egyszerű borjúval kapcsolatban. Volt valami végtelenül lehangoló ebben a látványban, amint a kisborjú az autón állt, és nagy, szelíd szemével nézte a bolt kirakatában heverő véres borjúhúsokat. Benzinbűz facsarta a kisborjú finom, rózsaszínű orrát, mely a friss fű illatát szokta meg. Halkan elbődült, de ezt kevesen hallották, mert körülötte autók bőgtek, hangosabban és számosabban. Ekkor megszólítottam:
– Mért bőg? – kérdeztem részvéttel.
– Rossz levegő van itt – mondta a borjú –, nálunk odakint jobb a levegő.
– Mért jött be a városba, ha kint jobb a levegő? – kérdeztem ismét.
A borjú ekkor kissé csodálkozva fordult felém merengő szemeivel :
– De kérem, nem látja, hogy be kellett jönnöm? Behoztak. Megparancsolták, hogy jöjjek. A parancsnak engedelmeskedni kell.
Ezt mondta, és ismét bődült egyet, alázatosan.
– A parancsnak – vetettem közbe szerényen – főleg akkor kell engedelmeskedni, ha a saját javunkra van.
– A parancsnak mindig engedelmeskedni kell – utasított rendre a borjú –, minden borjú engedelmeskedik a parancsnak. Mi csak egyszerű borjak vagyunk, és nem tudhatjuk, mi jó nekünk, mire van szükségünk. Az emberek jók és okosak, ők adnak nekünk enni, és ők vezetnek bennünket. Hová jutnánk, ha minden kisborjú a maga fejével akarna gondolkodni?
– Így hová jutnak? – kérdeztem óvatosan, és lopva a kirakat felé pillantottam, a borjúhúsokra.
– Ilyet nem szabad kérdezni! – mondta rosszallóan a borjú. – Semmi közünk ahhoz, hogy hová vezetnek bennünket. Nekünk csak egy dolgunk van: szót fogadni, és menni, ahova visznek. Ők a javunkat akarják.
– Uram – mondtam, és egész közel hajoltam hozzá –, ön még nem hallott semmit a borjúsültről?
A borjú most hangosan, méltatlankodva bőgött.
– Pfuj – mondta –, ön vagy teljesen korlátolt dogmatikus, vagy teljesen rosszhiszemű. Különben nem terjesztene ilyen régi, ezerszer megcáfolt hazugságokat. Vegye végre tudomásul, hogy tisztességes és főleg intelligens borjút ilyesmivel nem lehet többé megtéveszteni. Borjúsült nincs, ezt már ezerszer kijelentették azok a megbízható és hozzáférhetetlen hírnevű férfiak, akik a borjak sorsát intézik. Nem mondom, talán, valamikor nagyon régen, szórványosan előfordult az ilyesmi, de ez is mindig csak magukról megfeledkezett emberek egyéni akciója lehetett. A borjúsült-mesével minket már nem lehet elbolondítani, és homályos célok számára megnyerni. Ha ön becsületes és világos agyú ember, akkor ön is nagyon jól tudja, hogy az emberek nem eszik meg a borjakat, hanem eltartanak bennünket, legelőről, takarmányról gondoskodnak a számunkra. Az emberek nélkül éhen vesznénk. Csak hálával tartozunk az embereknek.
Hosszan, lelkesen beszélt még ezután a kisborjú az emberekről. Dicsérte az emberek bölcs előrelátását, szigorú, de igazságos bánásmódját, elismerte, hogy az autótúra a városba kellemetlen volt, és hogy már reggel óta nem evett. Ezek azonban - mondta - csak átmeneti nehézségek, melyeknek, többek között, az a céljuk, hogy próbára tegyék a borjúk fegyelmezettségét, áldozatkészségét és a jövőbe vetett bizalmát. Amikor a borjú fejtegetései során idáig jutott, hirtelen mozdulattal a kirakat felé mutattam.
– Tudja, mi az ott a kirakatban? – kérdeztem. A borjú megvetően végignézett rajtam.
– Ezek a borjak nem tisztelték a tekintélyeket, hitelt adtak a borjúsültről szóló rémhír-propagandának, s ezért elnyerték méltó büntetésüket. Most pedig menjen innét, mert különben rögtön szólok a mészárosnak.
Így szólt felindultan a kisborjú, és miután úgyis megjött a négyes villamos, magára hagytam. A villamos ablakából még láttam, amint az üzletből kilépett a mészáros, és nagy léptekkel megindult a borjú felé.
Forrás[szerkesztés]
- Lásd a vitalapot!