Belindához
1775.
Mért vonsz így a fénybe? Mind e pompa
Nékem oly hiú!
Nem voltam-e boldog kis lakomba'
Én csendes fiú?
Ott magamra zárva elterűltem
A hold fényiben
S rémletes sugáriba merűlten
Bézárúlt szemem.
Álmodám, mily kéjben vala részem
Egyedűl ─ veled
S átfogám szivemmel oly egészen
Kedves képedet.
Én vagyok-e még, kit e teremben
Kártyára tanítsz,
Annyi tűrhetetlen arczczal szemben
Ülni kényszerítsz?
Nálad szebb virággal nem igézhet
Már a kikelet.
Csak a hol te vagy, ott van természet,
Jóság, szeretet.