Bartók Béla új kottái
szerző: Csáth Géza
Bartók Bélának nemrég új füzet hangjegyei jelentek meg. Összesen valami 24 kisebb zongoradarab. Olyan muzsika, ami ─ első hallásra ─ még a legeslegújabb zenével táplálkozók füleit is megdöbbenti. Formában, kidolgozásban, hangzásban egyaránt merő újság ez a zene és az alapja, a gyökere mégis ott van mindannyiunkban.
Ezeket az érzéseket minden finom idegű ember érezte! Ezeket az akadozó ritmusokat, rokonságban nem lévő hangok makacs diszharmonikus összetalálkozásit! Tovább megyek: az irtózást a közönségestől, az alsó és felső dominánshangzatoktól és a kadenziáktól! Szubtilis, elrugaszkodot, az álom és őrület határán mozgó lelkiállapotok ezek, amelyeknek kifejezésre való jogosultságát vagy érdemességét mindenki tagadhatja, csak az nem aki elismeri, hogy amit X. Y. ki tud fejezni, azt joga és kötelessége is kifejezni s ha ez a kifejezés fölkelti az érdeklődést, akkor a művészetének megvan a létjogosultsága.
Bartók zongorára tette ezeket a sajátságos hangulatait és kottapapirosra odajegyezte minden szándékát. Itt a dinamika sajátságos idegen életet él. A tempók változása egy különös idegrendszer titkait tárja fel. A melódia (bujaság és dallamosság nélküli melódia) ereje, holmi aszketikus elmélyedésről beszél. A harmóniák pedig egy kifinomodott, átalakult, új-gyártmányú fül élvezeteit reprezentálják. Ezek a harmóniák nem mozognak többé a hangnemek dimenzióiban mint ahogy a három dimenziós lények nem tudnak megélni kettőben. Az oktávákban ll hang (félhang) rejtőzik mint közönségesen, de az oktávák maguk elvesztik azt a jellegüket, amellyel még a kromatikus hanglétrát is identikus szakaszokba osztják. Mindebben ráció, zenei tartalom, magyarság, és jövő lakozik. Igen magyarság, csakhogy persze másféle mint Simonffy Kálmáné és Egressy Bénié, akik kiváló férfiak voltak és bizonyára elszomorodnak vala, ha megjövendölik nekik, hogy Magyarországon, mint azelőtt ─ azután is megszidják és kinevetik azt, aki az elődök dicső munkáját nem ismételi, hanem tovább folytatja.