Barbárok (Móricz Zsigmond novellái)
szerző: Bálint György
Talán a novella a legnehezebb írói műfaj. Jó novellát írni nehezebb, mint jó regényt írni. Ezért is van a világirodalomban sok nagy regény mellett igen kevés nagy novella. (Nagy: ez most nem a terjedelmet jelenti.) A regény – epikus adottságánál fogva – lassú, átveszi az élet hullámverésének ritmusát. A regény anyaga az idő, ebből formálódik ki minden. A novella viszont rövid, sűrített, az életnek pregnáns kivonata. Inkább drámai, mint epikus. Kis területen, pár oldalon, pár szóval összefoglalni a nagy perspektívákat: ez a nagy novella lényege. Aki ilyet akar alkotni, annak egy személyben nagy írónak és nagy virtuóznak kell lennie. Ezek a Móricz-novellák ebben a nyomasztóan súlyos kis kötetben: nagyok. Néhány oldalas egy-egy ilyen novella, de olyan hatalmas erővel tör ki belőle az élet, hogy helyenként Tolsztoj novelláira kell gondolnunk. Egy-egy kis Móricz-novellában benne van minden dimenziójával az egész magyar realitás. Hogy a régi hasonlattal éljünk: ha egész Magyarország elpusztulna, és sokkal később egy Mars-lakó vagy egy német szociálpszichológus elolvasná ezt az elbeszélésgyűjteményt, akkor megismerné belőle a magyar lényeget. Megismerné? Testileg érzékelné, látná, a szagát érezné. Fájna neki.
*
Barbárok. Mit jelent ez a cím? Állásfoglalást? Vad, önkínzó gúnyt, vagy pedig a gúnyolódók gúnyolását? Fájdalmat, kétségbeesést, vádat jelent ez a cím? Azt hiszem, mindegyiket.
A szociális állásfoglalás, a tudatos, harcos dialektika távol áll Móricz írói programjától. Ő nem ideológus író, nem forradalmár, a szó keményen konzekvens értelmében „Je ne propose rien, je n'impose rien, j'expose." („Nem ajánlok semmit, nem erőszakolok semmit: én megmutatok.") Ezt a francia idézetet írta egy könyve élére mottónak Werner Sombart, korunk egyik legjelentősebb polgári közgazdásza. Talán ez Móricz jelmondata is. Megmutatja a valóságot úgy, ahogy a magyar irodalomban rajta kívül nemigen tudják, a konzekvenciák levonását azonban az olvasóra bízza. Ilyen témákkal kapcsolatban kisebb írónál ez talán hiányt jelentene. Móriczot azonban ez nem teszi polgári íróvá. Végeredményben milyen szociális vagy irodalmi értéktöbbletet adhatna döbbenetes valóságábrázoló írásainak, ha mindegyikhez hozzáragasztana, gyengébbek kedvéért, egy morált? Aki olyan kiváltságos erővel tudja a százszázalékos valóságot megmutatni, mint Móricz, az irányregényt vagy iránynovellát ír akkor is, ha nem akar. Móricz novelláiban az okfejtés dialektikája helyett megtaláljuk a tények irtózatos erejű dialektikáját. Éppen ezért, ezek az elbeszélések aktív szociális értéket jelentenek, tekintet nélkül arra, hogy írójuknak mint magánembernek milyen a világnézete.
*
Ezek a novellák csaknem valamennyien a faluról szólnak. A könyv szereplői keresztmetszetét adják a magyar agrártársadalomnak: a múlt századbeli fél-nomád juhásztól kezdve a mai bérmunkás földművesen át a közép- és nagybirtokosig, sőt, ezen túl, az ipari munkássá alakult parasztig és a kishivatalnokká lecsúszott dzsentriig. Ijesztő erővel varázsolja elénk Móricz Zsigmond a falu mély anyagi és lelki nyomorát, a föld szegényeinek testi és lelki tengődését, a gazdag paraszt vad, borgőzös dölyfét, a letörő dzsentri morális talajtalanságát, a civilizált nagybirtokos teljes értetlenségét az alatta álló rétegek helyzetével és érzéseivel szemben. A kondás legszennyesebb inge című novellában a gazdag és finom nagybirtokosné a maga osztályfölényével próbál harcolni nyomorgó béreseinek babonái ellen, modern higiéniát terrorizál egy pillanatra a minden jóléttől elszigetelt, szörnyű proletárkunyhóba – és a kisgyerek, akit meg akart menteni, elpusztul. Ebben a rövid írásban drámaian robban ki az egymással szemben álló agrárosztályok feszültsége. Egy másik remek elbeszélésében az egyke ügye miatt kerül szembe a szociális szempontból vak, idealista fiatal pap a falu életének ijesztő realitásával. A legmesteribb talán a kötet első novellája, amely két portyázó juhász rablógyilkosságát írja le, olyan vérfagyasztó tárgyilagossággal, tolsztoji egyszerűséggel és néhány szürke szóba zsúfolt mélységekkel, ami még móriczi viszonylatokban is csodálatra méltó. Ahogy itt Móricz néhány egykedvű szón és egy gépies egyszerűséggel elvégzett gyilkosságon keresztül megmutatja fél-állati emberek hozzáférhetetlen, zárt lelkivilágát: ez írói erejének, alkotó művészetének talán a csúcspontja.
*
Ez tehát az új Móricz-könyv, amely megnyerte a Rothermere-díjat, és amely felejthetetlen lelki Baedekerje a fél-feudális magyar falu mai anarchikus birodalmának. Méreteiben kicsiny ez a könyv, de jelentőségében egészen kimagasló.
Forrás
[szerkesztés]- Lásd a vitalapot!