Barátim, csak vigasztalással

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Barátim, csak vigasztalással
szerző: Petőfi Sándor
Pest, 1845. január

Barátim, csak vigasztalással
Ne szomorítanátok engem!
A bú egyetlen kincs, amelyet
A szerelemtől örököltem;

S e kincset híven őrzi szívem,
(Mert a sziv üresen nem állhat,
Kell, hogy legyen mindig lakója,
Akár öröm, akár búbánat;)

E kincset el nem tékozolnám
A föld minden gyönyöreért sem,
Minden darabja dallá olvad
Lelkemnek titkos műhelyében.

S minden dal kő egy épülethez,
Mely a felhőket érni fogja;
E büszke, fényes épület lesz
Kedves halottam Pantheonja.