Balázs Béla

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Balázs Béla
szerző: Tóth Árpád
Nyugat 1916. 21. szám

Lélek a háborúban

Balázs Béla a háború elején önként jelentkezett katonának, résztvett a rettenetes első szerb hadjáratban, majd a Macsvából nagybetegen került haza. Élményeiről naplót írt. E napló tartalma két fő-részre osztható. Az egyik részben arról ad számot az író, hogy mi űzte kényszerítő erővel önként való jelentkezésre s hogy miért tartja a háborús halálveszélyt igen magasrendű élménynek.

A napló e részéhez nem nyúlhatunk bíráló tollal. Egy férfi-lélek megnyilvánulását látjuk itt, melynek, hogy úgy mondjuk, gyógyíthatatlan szenvedélye a gondolkodás és amely lélek imponálóan erős arra, hogy gondolateredményeinek konzekvenciáját a való életben is érvényesítse. Gondolataival talán nem egyezünk mindenben, de megértjük őt, mikor az eladdig elkerült emberi tömegek nagy nyomorúságának mély átérzése őt is szenvedni küldi, hogy a nehéz harcot megharcolván, nyugodtan térhessen vissza büszke magányába. S megértjük, mikor a rettentő viszontagságok után megrendülve a szegény emberi lélek drága kincsét, a szépséget, fájón és kétkedőn kétségbeesett menedéknek látja csupán a háború nélkül is folyó nagy háború borzalmai ellen, melynek neve: élet. Mondom, a napló e részéhez nem nyúlhatunk irodalmi bírálattal, talán másképp gondoljuk e dolgokat, de megértjük az író gondolatait s tisztelettel említjük vérontásig menő komolyságukat és őszinteségüket. Irodalmi szempontból legfeljebb azt jegyezzük meg ide, hogy érdekesen és megkapón emelkedik ki e sorok mögül a tragédia-író Balázs egyénisége, aki a háború véres és bús chaoszában tragikumok és sorsbeteljesedések nagy, nyugodt vonalzásait tudja észrevenni.

Ez a rész - a kötet eleje és vége, - párbeszédes formában van írva, megfelelően a pro és kontra érvek játékának s megírásában méltó Balázs egyéb dialógusaihoz, finom hasonlatokban, meglepő pointe-ekben gazdag, nyugtalan rövid mondatokból lendületes tirádákba átcsapó.

A másik rész a voltaképpeni napló. Apró fejezetek, háborús élmények széljegyzetei. Első impressziónk olvasásuk után, hogy e jegyzetek nagy része túlságosan is megírt, kidolgozott. A szenvedélyes gondolkodó itt sem tagadja meg magát s végletekig kielemzi ötleteit. Az ötletből, egy-egy szellemes hasonlatból, könnyed impresszióból valóságos tömör kis értekezések kerekednek. A harctéri sárról egész kis monográfiát ír. Elemzései a naplót túlságosan is eszmenaplóvá, logikai haditudósítássá teszik. Illik rájuk a kötet címe: Lélek a háborúban. Egy lélek görnyed itt a borjú alatt s ez a lélek oly erővel hat át mindent, aminek közelében él, hogy még a Mannlicher-puskát is önnönmagához asszimilálja, lelkesíti: a patrouilleba küldött Balázs szuronyszegezve megy a vaksötét erdőn s fegyvere hegyén a szurony - úgy érzi - ideges érzékenységűvé lesz, ki tudja kerülni a fatörzseket. E lélek-riportok igen érdekesek és finomak, hiszen költőlélekről szólnak. Sikerült voltukat növelik Balázs jelentős költői értékei: nagy, fojtott pátosza, hatalmas víziókat megelevenítő látása. Egy helyen például ezt írja a galíciai csatáról: "Galícia felé most le kellene billennie a földnek, mint egy kompnak. Négy millió ember áll ott és száz mázsás ágyúk ezrei." - Ezek a költői érzés-lendületek és vízió-megjelenítések teszik, hogy a miliő is, főleg a sáros és fogcsikorgatásos szerb háború néhány jelenete, megkapóan tükröződik a naplóban.

A kötethez, mintegy ráadásul, egy háborús novella is van csatolva. Ezt a lendületes apróságot főleg azok olvashatják tanulsággal, akik a könyv egyéb helyeiből holmi magyarérzület ellenes kifakadásokat hajlandók kiérezni. Ez a novella a mokány, szittyahősiesség apoteózisa.