Búsongás (Tisza Domokos)

Búsongás
szerző: Tisza Domokos

Hiába hallgatom madár csattogását,
Suhogó fenyőket, pataknak zúgását.
Madár fel nem vidít.
Szívemnek kínait
Sem a sebes patak,
Sem a nagy fenyőkkel játszó esti szellet
Nem viszi magával; dúlnak beljebb, beljebb,
Míg szívem meghasad.

Virulnak a mezők, nem virulok velek,
Fonnyadok, fonnyadok, bár zöldül a berek.
Belőled nem vészek
Vigaszt oh! természet,
Mert benned mit látok?
Miután kebelét már jól kifosztotta,
A csapodár lepke, könnyen oda hagyja
A szegény virágot!

Páratlan gerlicze búg a tölgy tetején
Elhagyatottságán síránkozik szegény.
A midőn szemlélem,
Egyszer csak azt vélem,
Hogy én vagyok az ott,
Ki a rengetegben, szomorún egyedül
Puszta, örömtelen, rideg éltem felül
Ekép siránkozom.