Búcsúvétel az ifjúságtól

A Wikiforrásból
Búcsúvétel az ifjúságtól
szerző: Kis János

Itt hagysz, éltem szép tavasza,
   Koszorúim elszeded!
Hogy több rózsádat szakaszsza
   Kezem, már nem engeded.
Ezután kemény törvényt szab
   Már a komor értelem,
S mindenfelől száz dühös hab
   Játszik ön kéjén velem.

Nem virítottál körültem
   Szüntelen zöld Tempéket;
Néha reggel bár örültem,
   Láttam gondos estvéket.
Még is olly bús szívvel nézek
   Vissza, kedves Tündér, rád,
Mint honjokra a vitézek,
   A dob marsra ha jelt ád.

Bár örömhöz nem vezettél
   Paphus bájos halmain,
Ah, elég boldoggá tettél,
   Hív barátim karjain!
Kikkel ha együtt sétáltam,
   Édent láttak szemeim.
S most, midőn tőlök megváltam,
   Nem méltók-e könyeim?

Bátor elmémnek nem adtál
   Érteni mély titkokat,
Minden órában mutattál
   Új szép rajzolmányokat.
Most pedig, hogy sóhajtásim
   Nőjenek, azt míveled;
Minden édes álmodásim
   Mert elrepűlnek veled.

Menj! szerencsésebbre terjeszd
   Áldásidnak árjait,
Érzékenyebb szívben gerjeszd
   Szép örömid lángjait:
Nékem csak egy szál virágot
   Légy, jutalmúl, adni kész:
Olly szelid s csendes vígságot,
   Mellyhez esküdjék az ész.