Búcsú tanártársaimtól
szerző: Jakab Ödön
A kikkel annyi szép időt leéltem,
Míg elvirágzott tavaszom s nyaram:
Jertek szivemre, hadd öleljelek meg
S sziveteken hadd sírjam ki magam!
Az én robotom immár véget ére,
Kiszolgáltam és sutba mehetek.
Isten veletek, drága, jó barátim,
Édes testvérim, Isten veletek!
Oh, ha tudnátok, oh, ha érzenétek,
Hogy e válás beh nagyon fáj nekem:
Tudom, ti is mind könyre olvadnátok
És, mint a gyermek, sírnátok velem!
De mit keresnék zöld ágak között én.
Száraz ág, mely a fáról leesett?
Isten veletek, drága, jó barátim,
Édes testvérim, Isten veletek!
Nem volt fényes, de szép volt ez a pálya.
Melyet veletek végigmentem én,
Választanám csak ismét ezt a pályát.
Ha még egyszer itt újból kezdeném.
Pedig nem jártunk dúsak bíborában,
Alighogy kaptunk egy kis kenyeret.
Isten veletek, drága, jó barátim,
Édes testvérim, Isten veletek!
Hatalmas nemzet lett e nép azóta.
Hogy Árpád kürtje itt csatára szólt.
Nagy rengeteg lett a kis néperdőből,
Melynek még akkor kevés fája volt.
De ez erdőhöz ám mi is növeltünk
Egy-két csemetét, egy-két levelet!
Isten veletek, drága, jó barátim,
Édes testvérim, Isten veletek!
Nem bánt, hogy szörnyű göröngyös volt útunk.
Míg mások sima úton jártanak:
Mi a jövőnek voltunk magvetői,
Kora tavaszi, borús ég alatt.
S magvetőnek a durva barázdákon
Kényelmes, sima útja nem lehet!
Isten veletek, drága, jó barátim,
Édes testvérim, Isten veletek!
A míg munkáltuk a mezőt serényen
S tapostuk a magváró hantokat:
Bizony csetlettünk, botlottunk elégszer
És elfáradva izzadtunk sokat:
De ha egymásra néztünk biztatólag:
Új erőt adott az a szeretet.
Isten veletek, drága, jó barátim,
Édes testvérim, Isten veletek!
Elválik útunk s tőletek letérve,
Az én utam a völgy felé megyen,
Hol bús ligetből nagy szomorúfűzek
Enyhe árnyéka integet nekem.
Ott jó lesz annak szépen megpihenni,
Ki fáradott már úgy is eleget.
Isten veletek, drága, jó barátim,
Édes testvérim, Isten veletek!
Ti is eljöttök oda majd utánam,
Ha délutánra hajlik már a nap.
S fogy a munkátok, árnyatok pedig nő
S langyosak lesznek a napsugarak.
Minek maradni hűvös esti fényben,
Mikor az árnyék ott lenn melegebb
Isten veletek, drága, jó barátim,
Édes testvérim, Isten veletek!
Addig pedig, míg jönnétek utánam,
Törjétek vígan tovább az ugart,
S daloljatok, ha olykor munka végén
Boldog önérzet jó kedvet sugallt,
És emlékezve, mindig szeretettel
Emlegessétek az én nevemet!
Isten veletek, drága, jó barátim,
Édes testvérim, Isten veletek!