Búcsú Abdérától
szerző: Komjáthy Jenő
Isten veled te furcsa fészek,
Bolondok s békák városa!
Adieu! Még egyszer visszanézek,
De vissza nem térek soha.
Még egy követ a búcsuzóra,
Ki rátok annyi csúfot szóra,
Még egy követ hajítsatok,
Ti feldühödt pigméusok!
E szív szabad, e szív feled...
Abdéra, hát Isten veled!
Isten veled! Kiűztek innen
A törpe embermímelők;
E faj mégsem száműzhet engem,
Szivembül én száműzöm őt!
Nem nézek többet a cudarra,
Ki szívemet vérezte, marta;
Lábammal eltaposhatám,
De szánalomból meghagyám.
E szív szabad, e szív feled...
Abdéra, hát Isten veled!
Isten veled! Igaz marad bár,
Hogy itt csak egynek volt esze,
Csehül közöttük mégis ő járt,
Csep híja, hogy el nem vesze.
Ó, hogy kinozta lelki éhség,
- Tinektek ismeretlen érzés, -
Fogalmatok sincs, fogadok!
De össze mégsem roskadott...
E szív szabad, e szív feled
Bántalmat, undok tetteket!
Isten veled! Bár meg lesz írva,
Hogy e tömegnek nincs szive,
Nem távozom most mégse sírva,
Nem vagyok érzelgés hive.
Mily fönnen érzék, hogy szerettem,
Előttetek mind ismeretlen,
Sejtelmetek sincs, jól tudom,
E népet gyűlölöm s futom!
E szív szabad, e szív feled...
Lelketlen rom, Isten veled!
Isten veled! Az ifju álmot
Itt álmadám át egykoron;
Közöttetek, ti lanka halmok,
Rohant el szép legénykorom!
Hisz itt szerettem, itt öleltem,
Hiszen mirtusszal itt öveztem
A szűzi nőt, a szép arát,
S itt élt a drága, jó család!
Mindent e szív mégsem feled...
Emléklakom, Isten veled!
Isten veled! Habár te szülted,
Élt itten egy-két jó barát,
Kik igazért, szépért hevültek,
S gyermekeim te ringatád!
Ők itt születtek: nemesebb vér,
Faj, mely kegyelmet sohasem kér;
Magammal viszem azokat,
De kincset hagytam itt sokat!
E szív szabad, de nem feled...
Te drága táj, Isten veled!