Bérmunkás-ballada
szerző: József Attila
Hordunk vinnyogó kosarat,
kapálunk reszkető salátát,
vályognak dagasztunk sarat,
szabjuk a divathölgy ruháját,
fejtjük a sertésoldal háját,
zsírt olvasztunk, libát tömünk,
s az est ha bontja lengő táját,
bérünk van, nincsen örömünk.
Hiába emelünk falat
és rakjuk sorsunk kaszárnyáját,
fiunk uccán, üveg alatt
nézi csak építőkockáját
s ha lányunk babaruhácskáját
kéri ─ hisz szövetet szövünk ─
összeszorítja puha száját ─
Bérünk van, nincsen örömünk.
Szemünk előtt csak szíj szalad,
csinálunk kocsit, hozzá pályát,
földben, föld fölött, föld alatt
elültetjük a világ fáját,
begyűjtjük a rét gabonáját
és még büszkék se lehetünk ─
tűzbe vetik, vízbe dobálják.
Bérünk van, nincsen örömünk.
A krumpli úgy nő, ha kapálják!
Ott nincs hiba, hogy küzködünk,
nem az rágja az ember máját.
Bérünk van, nincsen örömünk.