Békesség kívánása
szerző: Orczy Lőrinc
Hallatik mindenütt fegyvernek csörgése,
Százezer gyilkosnak mezőn van gyűlése,
Ezeknek ölésért vagyon fizetése,
Iszonyú azoknak vágása, lövése.
Dörgő mennyköveket kezekben hordoznak,
Népet, városokat, falukat feldúlnak,
Mezőt, erdőt, marhát egyaránt prédálnak,
Pusztúlást, jajt, sírást magok után hagynak,
Éhség és a szükség vagyon ahol járnak,
Nyomorúság, ínség, ahová megszállnak,
Jaj ott minden rendnek, leginkább gazdának,
Ki eleget nem ád általmenő hadnak.
Oly sebes járások, mintha repülnének,
Mert dicsőség szárnyán leginkább vitetnek,
Fejedelmi ügyért, királyért, ütköznek,
Törvény alatt lévén mindent véghezvisznek.
Igaz, megérdemlik zöld koszorújokat,
Mellyel ékesítik vágott homlokokat,
Mert sok fáradsággal nyerik ők azokat,
Véres verítékkel szedik jutalmokat.
Nem kérdezem tehát a vitézlő rendet,
Mi gyönyörűséggel ölnek sok ezreket,
Földi bálványokat a Fejedelmeket
Kérdem, mért emésztnek ártatlan népeket?
Ó kevély hódítók! Országok nagyjai!
Tőletek gyújtattak háború fáklyái,
Melytől leomlottak városok bástyái,
Boldog s szegényeknek itt amott házai.
Nerot egész világ éktelen csodának
Híja, hogy tüzet vet római falaknak,
Vajjon hát títeket már minek mondjanak,
Kik tüzet hánytatok egész fél világnak?
Ha tovább is marad ezen kívánságtok,
Nem szűnik, nem alszik illyetén hagymáztok,
Földnek lakosait ölni akarjátok,
S fogyatni, törűlni; töltsétek bosszútok!
De fegyverkezéstől, kérlek, megszűnjetek,
Inkább földieknek maszlagot hintsetek,
Mérget, dögleletes magot termesszetek,
Nem vassal, szebb móddal népet veszejtsetek.
Mikor már puszta lesz embertől országtok,
Fenevadak lakóhelye lesz várostok,
Az élők elmúlnak, ti uralkodjatok
Holtakon, barmokon. Ez lesz királyságtok!
Ha bátor vérontás hazának jót szerzett,
Azáltal jobb sorsban királytól tétetett,
Nézze meg ellenben, mi áron vétetett,
Egy kis jó bizonnyal drágán fizettetett.
Sokezer fegyveres; színe országoknak,
Szeretett szülése sok édesanyáknak,
Egyetlen reménye régi nemes ágnak,
Halomban tétetnek, feltámadást várnak.
A haza tartomány, melyen Márs cirkázott,
Most egy, most más félnek szerencsét labdázott,
Föld népe, ki egynek, most másnak adózott,
A mező, kin sokszor mindkét fél csatázott,
Odavan, elromlott, szegényült és puszta,
Igaz keresményét fegyveres kihúzta,
Házát, kerítésit, álgyú öszvezúzta,
Nincs kenyere immár, mindenét feldúlta.
Halljátok, királyok, népek óhajtásit,
Szívetekre vévén árvák jajgatásit,
Nem kívánják ezek fegyver diadalmit,
Békességet kérnek, nem népek verésit.
Tartoztok is ezzel, ez kötelességtek,
Nem azért adattak alátok a népek,
Hogy azt mészárszékre, mint tartja kedvetek,
Küldvén, levágatván, ti dicsekedjetek.
Terézia! Lajos! kiknek szelídségét
A világ csodálja, s tudja kegyességét,
Hagyd, lássák nemzetek kötéstek szentségét,
Szerezzétek hamar kívánt békességét.
Szelídebb tudomány, amint kezdettétek,
Szelídebb erkölcsre tanítsa népetek,
Vérontásra indúlt szívét elvegyétek,
Csendesség-szerető polgárt teremtsetek.
A katona menjen lakta országában,
Térjen nyertes zászló kedves hazájában,
Dicsőség jelei Jánus templomában
Függjenek páncélok, sisakok sorjában.
Kerekes puskátok menjen a bástyára,
Lakatot tegyetek a kisebb lyukára,
Ne süljön soha is embernek kárára,
Süllyedjen, ne másszon idegen határra.
Eresszétek haza a szegény foglyokat,
Hagyd, ölelhessék meg kedves rokonokat,
Sírással egyesűlt örömmel házokat,
Hagyd, lássák elhagyott atyjokat s anyjokat.
Fél ugyan a világ, s gondolja, rabságot
Hoz kötéstek reá, vagy szomorúságot:
Ti pedig adjatok kívánt boldogságot,
Örökösítsétek e nagy barátságot.