Bécsi Zsuzsannáról s Anna - Máriáról
szerző: Balassi Bálint
Az Zsuzsánna egy szép német leány,
Bécsben lakik Tiefengrab utcáján,
Piros rózsa tündöklik orcáján,
Szép kaláris tetszik az ajakán,
Kit sok vitéz kiván
Szép voltát csudálván,
De csak heában szeretik sokan.
Vagyon ennek egy szép atyjafia,
Kinek neve víg Anna-Mária,
Sok jó úrfi csak azt sírja-ríja,
Mert mint nénje szép s nincs semmi híja;
Arany színű haja,
Mint egy gyöngy az foga,
Tiszta mézzel foly ő édes szava.
Egy társommal midőn én ballagnék,
Szerencsére reájok találék,
Rájok nézve ottan felgerjedék,
Jó társom is szerelemben esék.
Ők ottan éleszték,
Kedveket jelenték,
Velek azért mi megesmerkedénk.
Kezet fogván egymással azontúl,
Házban lépénk mindnyájan utcárúl,
S mint az méhek szekfű szép virágrúl,
Mézet szedénk egymás ajakárul;
Minden bánatunktúl
Ott mi esénk távul,
Hogy szerelmet nyerheténk egymástúl.
Többet szólnom dolgunkról nem szükség,
Elég, hogy megvolt minden édesség,
Ölelgetés, csók, tánc, gyönyörűség,
Ékes beszéd, tréfálás, nevetség,
Ki ugyan nem elég
Bús szívemnek, mert ég,
De versemben itt legyen immár vég.
Kurta oktáván a sovány bőjtben,
Pozsony városából kimentemben
Szerzém ezeket ilyen versekben
Táncnótára egy kisded énekben,
Az másfél ezerben
És nyolcvankilencben,
Hogy bécsi virág juta eszemben.