A lap feldolgozottságának foka

Bársony István

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Bársony István
szerző: Gárdonyi Géza

       A magyar úri embernek két fő mulatsága a vadászás meg az adomázás. Az irodalmunkban vissza kellene tükrőzödnie ennek a két tulajdonságnak. Ha az irodalmunk a nemzet lelkéből fejlődött volna, minden negyedik, ötödik könyv a vadászat világából merítene, s minden második könyv vidám volna.
De nem így van.
Ha végiggondolom, miféle könyvek jelennek meg egy-egy év alatt a könyvpiacon, azt látom, hogy a vadászatról beszél a legkevesebb s a magyar humor alig nyitvánul a sok száz könyv között egy-kettőben.
A századnak első tizedében nem is tudok Bársony munkáin kívül mást, mint azt az egy könyvet, amit Lakatos írt a vadászéletről, meg Fónagy könyvét a vizslanevelésről. A többi vadászmunka mind Bársonyé. Bársony az egész vadászirodalmunk.
Én ugyan nem vagyok valami lángoló híve a vadászatnak: azt vélem, hogy a mi unokáink már nem puskacsövével nézik az állatot. De ma még az a meggyőződésünk, hogy ez a mulatságunk ősi, férfias, egészséges, s annak, akinek az idegeit nem bántja a vér látása, minden más mulatságok között a legelső.
Bársony az irodalomban való megjelenésével, - mindnyájan emlékezünk rá, - nagy feltűnést keltett. Az ő felfogásában a vadászat megnemesedett, mert ezt a testedző mulatságot a természet szépségeinek megmutogatásával kötötte össze; kiemelte a nyerseségéből s megfinomította a természet poézisének feltárásával.
Bársony már a művelt kor vadásza. A puska a vállán, tekintete a természet szépségein. Ha kerül eléje vad, jó, - ha nem kerül, úgy is jó. Vidáman tér haza. Mert ha a vadásztarisznya üres is, a lelke tele van új kincsekkel.
Oh, a természet gazdag bányája az írónak: nincs nap, hogy ne adna aranyat. És boldog ember, akinek a műveltség felnyitotta a szemét. A természet könyve az Isten könyve. Minden sora csodásan szép még ott is, ahol a közönséges ember csak üres lapokat lát.
A mi irodalmunkban Bársony az egyetlen, aki pápaszem nélkül tud olvasni ebből a könyvből. Neki a természet nem dekoráció és nem háttér, mint nekünk. Neki az mindene.
Az eddigi könyveiben mindig a természet szerelmeseképpen beszél Bársony. Szinte vártuk már, hogy a vadász is megszólaljon egyszer, a magyar vadász, amint elmondja mulatságos kalandjait. Mert hogy ő sokat tud effélét, az kétségtelen. Élethosszán járta az országot éshát emberek között is forgott, nemcsak a természet fenséges vidékein. Az ember pedig, s különösen a közönséges vadászember rendesen komikus.
A Vig Világ-ban kaptuk ezt a könyvet. Itt az író a kandalló mellett ül. Puskája a falhoz van támasztva. Vadásztarisznyája a szögön lóg. Őmaga kurta vadászpipával a karosszékben és beszél jóízű történeteket, amiken nevetni lehet.
A kántor, aki mindig lő, de sohasem talál, - jó figura. A felesége addig csúfolja, mígnem egyszer a házi kacsáit lövöldözi le mérgében az udvaron.
Aztán a sokdohányú földesúr, akihez fináncok toppannak be. Ijedtében úgy megvendégeli a fináncokat, hogy azok akár dohányon hálhatnának, mégse vétenének ellene.
Aztán ismét egy mulatságos történet: a szegény gazdasági írnok, akinek nem ad a gazda tisztességes ellátást, de ő nagy furfanggal mégis pompássan éldegél.
Kedves történet a két régi jóbarát találkozása is. Együtt alusznak egy szobában, de az egyik lámpavilágnál szokott aludni, mert gyermekei vannak, a másik meg erdész, csak a sötétben tud aludni. Éjjel hol az egyik ébred fel, hol a másik. Egyik meggyujtja a lámpást, a másik eloltja. Utóvégre összeülnek kártyázni.
Egy másik ilyen éjjeli történetben a kutya szerepel. A gazda a díványon alszik és olyanformán lélekzik, mintha fütyülne. A hű kutya egész éjjel ott ül a dívány előtt és veri a padlót a farkával.
Hát a parasztok leírása milyen hű és milyen eleven!
Egyáltalán a leírás az, amiben Bársony mindig remekel. Ahol történetet mond el, ott is a leírásai a világító pontok. Más írók az egész világirodalomban szinte félve kezdenek az olyan semminek látszó valamik leírásába. Chateaubriand, a minden leírók mestere csak a természet pompáit rajzolja örömest. Zola leltárt készít. Más leírók görögtüzet gyujtanak előbb, mielőtt leírásba belekezdenének. S a többi, - magamat se véve ki, - mind-mind csak annyiban foglalkozunk a leírással, amennyire a történetünknek keretre vagy elhely ezésre van szüksége.
Azonban Bársony mint célt tűzi maga elé egy-egy akármilyen tájnak vagy állatnak a leírását. Mindig igaz, - s ez a főereje, - és mindig gyönyörködtető művészi munkát nyujt. Őt utánozni nem lehet, mert a maga szemével lát és a maga fejével gondolkozik, s formája nincs. Márpedig utánozni csak a formát lehet.