Bánk bán (Garay János)
| II. Endre (XIX. király 1205-1235) szerző: Garay János Bánk bán |
"Fel, nemes bán, hősök sarjadéka!
Mikre vársz még, mik történjenek?
Lecsapott már, gyujtott is a villám,
Károdat nincs, a ki mérje meg.
Fel, nemes bán, véres nagy munkára,
Csordulásig telt a bűn pohára!
Megfogadtad a király parancsát,
El- bejártad a bomló hazát:
Csillapítál nemesek haragján.,
Megkönnyítéd a paraszt baját:
Szép hazádhoz gondjaid ragadnak...
Csak magadra gondja nincs magadnak!
Ifjú nődet kedves gyermekével
Kire hagytad, elfeledted-e?
A királyné, Gertrud udvarában....
Vajh, ne hoztad soha őt ide!
Menj, s ha nődet halva nem találod,
Vajha úgy leld, hogy ne kérd halálod!"
Ily szavakkal rázza fel nyugából
A sötét hír Bánk-bán éjjelét,
S mint a tenger szélvész ordítása,
Fölhasítja a bán kebelét.
S kél a bajnok.... lelke háborában
Tengerénél rémesb áradás van!
S megy rohanva, megy magas haraggal,
Éjjel, nappal fáradatlanul;
Gyors lováról, mely miként vihar száll,
A fehér tajték rongyolva hull,
Mint vitorla, messze leng serénye,
Nő, fogy a hős áltató reménye.
És, a mint megy, és a mint közelget,
Érve, hagyva várost és falut,
Minden nyommal rémesebb, valóbb lesz
A sötét hir, mely fülébe jut:
A csel és bűn háza tűzhelyének
Legrejtettebb szentélyéig érnek.
A királyné tobzó udvarába
Feslett öcscse, Eckbert, költözött;
A lovaggal a rény csarnokában
A hivalgás bűntábort ütött.
S a királyné helybehagyva nézi,
Bűnre bűnét öcscse mint tetézi.
Sőt a trónnak tág redőzetében
Mint ügyes pók megvonván magát,
Ön kezével oldja és csomózza
A cseleknek ármányfonalát,
S míg a bánné a szövőt csodálja:
Már nyakára gombolyúl fonála!....
Mint virágszál, mely száron törött meg,
Bánk előtt bús hölgye elborúl;
Gyászalakján bűnös ártatlanság,
Szép szeméből sűrű könnye húll.
Vád és mentség ajka vallomása,
De szavát elfojtja zokogása.
S a kevés szó többet mond a férjnek
Mint ezer nyelv vádja dörgene!
E tekintet, melyben lángirással
Van felirva vesztett édene,
Lelke lelkét járja át a bánnak -
Nincs határa már indulatának!
Megy, miként megy nőfosztott oroszlán,
Melynek ártó dühét fölverék;
Kebelében elrablott szerelme
S meggyalázott férfisága ég!
De előbb, mint fogna végmeréshez,
Még betér az ország érsekéhez.
"Adj tanácsot lelkeknek birája!
Mondj igazt bűn s büntetés felett."
S elsorolja, mikkel a királyné
Nemzet és hon ellen vétkezett;
Hozzá adja hölgye eseményét. -
És az érsek adja véleményét:
"A királynét meggyilkolni nem kell,
- Mond a fõpap - tartózkodni jó,
Ha egyez mind, én nem mondok ellen"
Monda, s ajkin kétes volt a szó.
De olaj az a bánnak tüzére, -
Karja szörnyet csattant fegyverére.
S már Fejérvárt, Gertrud udvarában,
A királyné termiben vagyon;
A királyné két kicsin fiával
Játszadozva ül a trónuson.
Mint az angyal végitélet napján,
Áll elõtte s vádját dörgi Bánk bán.
"Drága kincs volt bízva mindkettőnkre;
A király országát bizta rám:
Én kezedre, Gertrud! éltem üdvét,
Mindenem, mi volt, nőmet bizám;
Én beváltám, mit reám bizának,
Véde voltam trónnak és hazának.
De te hitlen megcsalád a bizót!
- Mond a bán s rettentõ lesz szava -
Ön magad lől (kincsemnek lakatja)
A megőrzendõ kincs tolvaja.
Vedd el a díjt!" Gertrud összerémül...
Künn van a kard a bán hüvelyébül!
"Pártütõ! sikolt Gertrud - királyod,
És urad vérére fensz kezet?"
És elébe tartja két kezével
Mentő pajzsul a két gyermeket.
"Istenemre! - mond a bán kevélyen -
Bántódása egyiknek se légyen!"
A király, és vére szent elõttem,
Érte élek, érte meghalok,
De ki vérem- és nevembe gázol,
Annak vérrel s karddal számolok!....
A királyné szivben sujtolá őt:
Ő sziven találta a királynőt!