Azt kérdik...
szerző: Kisfaludy Atala
Azt kérdik, hogy mért szeretlek,
Mért imádlak, kedvesem, —
Hogy mi köté hozzád egész
Lelkem, egész életem ?
Szeretem én a fájdalmat
Halavány bús arczodon;
Szeretem, hogy borujára
Néha derűt hoz dalom.
Szeretem a sötét redőt
Homlokodon kedvesem!
Szeretem, hogy elsimítni
Tudja néha hű kezem.
Szeretem én fellobbanó
Haragodat angyalom!
Szeretem, hogy megszelidül
Néha esdő hangomon.
Szeretem zajgó kedélyed
Változó hullámzatát;
S hogy ezer változatában
Egyedül én értem át.
Szeretlek én, oh szeretlek,
Mert tudora, hogy kivülem
Körülötted minden ember
Csalfa, önző, hűtelen.
Szeretlek, hogy vissza adjam
Újra a megtört hitet:
Hogy van hűség, hogy van igaz
Önzéstelen szeretet.
Szeretlek, hogy zajos, üres
Élvek után legyen hely,
Hol nemesbre vágyó lelked
Nemesb élvezetet lel.
Szeretlek, mert szivedben a
Szépnek, jónak magvait
Látom, miket a világ most
Jég kezével elborit.
Szeretlek, hogy majdha szenvedsz,
Legyen egy igaz kebel,
Mely bár örömid nem osztja,
Bánatodban nem hagy el.
Szeretlek, ha nem szeretsz is,
Nem értesz is engernet,
Hisz meleg szerelmem nélkül
Végkép megfagyna szived.
A nap hálát nem kivánva
Küldi le sugárait, —
S habár nem nézünk fel hozzá
Érezzük, hogy melegit.