A lap feldolgozottságának foka

Az istennek a két krajcárja

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Az istennek a két krajcárja
szerző: Mikszáth Kálmán

                                     (Egy elzüllött élet története)

       Mindenféle kevély embert ösmertem már. Kevély lehet az orosz cár is. Kevély a spanyol grand is. Kevély képeire gróf Andrássy Manó, valamint kevély a nyakkendőire Gromon Dezső.

De még olyan kevély embert sohase ösmertem, mint Kovács Ferencet. Az már aztán igazán érezte, mi ő.

Nagy kupeckedést vitt az Alföldön ökrökkel. Ezek az ökrök csináltak belőle jómódú embert. Moldvániában, Oláhországban pompás vásárokat csinált. Olcsón vette a tulkokat, és drágán adta el. Ez nagyon egyszerű. Aki ezt utána csinálja, okvetlenül meggazdagodik.

Vége felé, mikor már a gyerekei felnőttek, azt mondta Kovács Ferenc nagy hetykén:

- Az istennek is csak egy-két krajcárral van többje.

Ebből a mondásából valóságos röpke szó lett a környéken, éppúgy mint a XIV. Lajoséból. Mindenki tudta, egyik a másiknak tovább adta. Mégis csak hallatlan elbizakodás! Ez nem jól fog végződni, majd meglássátok.

Gőgös magatartással járt-kelt. Végefelé már nem is beszélt, hanem csak rájuk mordult, ha valami kívánsága volt. Senki sem mert neki ellent mondani. Az isten házát is kerülte. Azt mondta, nem megy oda, mert ott le kellene vennie a kalapját. Azt pedig azért se teszi. Minek is, amiatt a két krajcár miatt!

Alacsony, köpcös ember volt a »kevély kupec«, a fejét feltartotta, a lábaival is begyesen lépkedett, s arany sarkantyú volt a vasárnapi csizmáján. Erre is azt mondta, hogy azért arany, mert gyémántból nem csinálnak sarkantyúkat.

Mikor a fiai nőttek, úgy tett az egyikkel, mint Zápolya János:

- Fiam, Pali, mihelyt annyira viszed, hogy a kabátodat nem növöd ki egy év alatt, mindjárt felküldlek Pestre követnek.

Az volt a kevély kupecnek az ambíciója, hogy a Pali gyerek a képviselőházban üljön, s onnan dirigálja az országot.

A másik fiára még rátartóbb volt, csakhogy annak már nem bírt semmi hivatalt kigondolni. Mindent kevesellt. A királyi trónus pedig, mint tudjuk, nem volt már régen üresedésben.

Sokat költött a fiaira. De azok még többet kívántak. Megtanították az öreget arra, hogy mi a váltó. S neki dagadozott a szíve, mikor látta, hogy ami hitvány papír alá ő odakanyarítja a nevét, az attól a perctől kezdve készpénz. Éppen mintha valami fejedelem írná alá. Okos ember volt az, aki ezt így kifundálta, hogy naggyá tegye vele az embereket!

A fiúk pedig minél gyakrabban engedték naggyá lenni az öreget. Az ő gyengeségük szépen kvadrált az apjok gyengeségével. Kölcsönösen meg voltak elégedve.

A Pali csakugyan föllépett egy magyar kerületben. Töméntelen pénzt szórtak el a voksokért. Vesztegetni nem volt szabad, hát nem vesztegettek, hanem csak egy hatosért lehetett venni egy cifra szűrt, s egy krajcárért egy icce bort. Mert arról nem tehet a megvesztegetések ellen hozott rideg paragrafus, ha valaki ilyen olcsón adja a maga portékáját.

Hanem a borban néha igazság van - s megbukott a Pali gyerek.

- Nem tesz semmit! - mondá az öreg Kovács gőgösen.

A következő választásoknál már a Laci gyereket léptette fel Kovács Ferenc egy tót kerületben. Erre még többet költött. Minélfogva ez még jobban megbukott. Kisült, hogy a pálinkában is igazság van.

De a fiúkkal együtt bukott az öreg is. Vagyoni viszonyai mindinkább ziláltabbakká lettek. Neki adta magát az ivásnak.

Mikor a következő választások jöttek, már akkor szó sem volt a fiairól: már akkor az lett a röpke szó a környéken:

- Amit az ökrökön nyert, azt ökrökre költötte.

In hoc signo pedig nem lehet korteskedni. De nem is volt már miből. Az öreg vagyonkája gyorsan fogyott. Ő maga az italnak adta magát. Az pedig olyan, mint a vasút, gyorsan oda szállítja az embert - ahova el nem indult.

A fiai is korhelyekké lettek: az egyik nemsokára meghalt hektikában, a másik pedig agyon élte magát a társadalomban. Meghalt erkölcsileg. Ügyvédkedett egy kevés ideig, de a klienseinek mégis a kelleténél több ideig, mert elsikkasztotta a pénzeiket. Börtönbe jutott.

Az öreget még ezután a katasztrófa után is sokszor láttam Makó utcáin: mert oda ment lakni. Meggörnyedve járt már akkor, arca sápadt volt, orra vörös, ruhája foszlányokban csüggött, de nagy, éles szemeiben még akkor is volt valami kevélység, s a modorban, mellyel összevissza lyukasztott kalapját a fejére csapta.

- Ennek valamikor annyi pénze volt - mondták a járókelők -, hogy az istennek is csak két krajcárral van többje.

S szánakozólag mosolyogtak a háta mögött.

Az utolsó években hallottam róla, hogy már semmije sincs, hogy egyszerű csavargó, kinek a magaviselete gyanús. Most is rendőri felügyelet alatt van.

Tegnap végre kezembe került egy vidéki lap, s abból olvasom, hogy a ványi templom kirablásában a főtettest, az aggastyán Kovács Ferencet befogták.

Tehát a templomot rabolta ki.

Erővel elorozta azt az egy-két krajcárt, amennyivel az istennek többje volt.