Ugrás a tartalomhoz

Az est

A Wikiforrásból
Az est
szerző: Berzsenyi Dániel
1797-1802 között

Jer, Daphne! hol e nyers patak
     A bércből kiforradoz,
S mohosult kősziklafalak
     Közt a völgyre szakadoz;

Hol jegenyék hajladoznak
     Égig nyúlt sudárokkal,
S bokros tölgyek árnyékoznak
     Terebély zöld ágokkal:

Ott függesszük szemeinket
     Az ég dicső képére,
Ott nyissuk meg szíveinket
     A szépnek érzésére.

Nézd, már a nap sugárai
     A hegyekbe merülnek,
S Hesper piruló lángjai
     Alkonyaton derűlnek.

Égi bíbor festengeti
     Az aranyos felhőket,
Esti szellőcse lengeti
     Az illatos ernyőket.

A setét bükk felett ragyog
     A hold csendes fényében,
S rózsabokrok közt mosolyog
     A patakok tükrében.

Nézd, minő mennyei szépség
     Nyílik meg most előttünk,
Minő mennyei csendesség
     Lelke lebeg körültünk.

Elysium kiessége
     Mosolyogva tér hozzánk,
S az istenek békessége
     Nyugalmat harmatoz ránk.

Illy szent csendesség ölében
     Hallgatott minden, s így állt,
Midőn gyöngyház-szekerében
     Anadyoméne szállt.

Cynthia így ragyogtatta
     Latmus virulmányait,
Hogy Endymionra rakta
     Isteni szűz karjait.

Oh Daphne! a szép lelkeknek
     Legkedvesb ünnepe ez,
Hol a forró érzelmeknek
     Lángja önként gerjedez.

Hol a szív önként megnyílik
     A gyönyörű érzésre,
S Plátó karján emelkedik
     Égi lelkesedésre.

Hol lelkünk legszebben derűl
     Eredeti fényében,
S legtisztább örömbe merűl
     A természet ölében.

Szíved haszontalan eped
     A földi vak lármában,
E szentséget nem lelheted
     Semmi tündér hivságban.

Ott a dicső természetet
     Gyarló ecset majmolja:
Itt a csuda szépségeket
     Alkotó kéz rajzolja.

Ott a bölcset elkábítja
     A balgatag sokaság:
Itt az észt s szívet megnyitja
     A józan magányosság.

Ott az érzékeny szeretőt
     Csapodár kar öleli,
Nem talál rokon-érezőt,
     Nyúgodalmát nem leli:

Itt az ég örömét ússza,
     Melly úgy buzog keblében,
Mint a kies Arethusa
     A hold ezüst fényében.