Az erdő lelke
| Az erdő lelke szerző: Móra László |
Megjelent az Álmok szekerén verses kötetben 1925-ben.
Bilincset zörget őszi szélviharban
Idők Urának ősi nagy keze.
Pereg, pereg virág s levél kihaltan
S labdázza játszva ősznek vad szele.
Hiába nyög, hiába sír az erdő,
A jajgatóknak irgalom csak nem jő.
A friss harasztot zörgető titánok
Kacagva tépik fáknak kérgeit.
A símatestű bükkfaóriások
Pattogva szórják águk végeit.
A tölgy is fázva, megalázva hördül.
Mint kósza árnyék hajlik ki a ködbül.
Bilincsbe verve áll a tépett erdő.
Csupasz faágak néznek ég felé.
A lomha köd, mint óriási felhő,
Riadva, félve ütközik belé,
S hogy testét szúrja tenger dárdahegybe:
A vére hull az ősi rengetegre.
... A véres, könnyes, csöndes erdő mélyén
Magasra tartja egy fa ott magát!
És zöld ruhát cipelget ága élén,
Mert végig élte daccal a csatát.
Fenyő! Ez él! Ez nincs bilincsbe verve!
A télbe, hóba ez az erdő lelke!