Az első (Vajda János)
szerző: Vajda János
Egyszer, vadász-asztal körül,
Hol tréfa, élc közt folynak percek,
Eggyé kerül véletlenül
Sok fejedelmi vérü herceg.
Nagy házak sarja és komák mind,
Bár trónjuk másfelé ragyog.
Leülnének, ám a bolond int:
"Hohó! de melyitek nagyobb?"
Terítve dúsan, ékesen,
Mint ez magától értetődik.
De éhesen bár, sebtiben
Kell dönteni, ki ül elől itt?
"Hát - szól az egyik kérkedőn -,
Az én családom a legrégibb.
Király volt ősöm, még midőn
Csatlósok voltak a tiéid."
Szomszédja spleenes gőggel ásít:
"Ki úr a legtöbb nép fölött?"
Dörmögve vágja rá a másik:
"Egy tagba nálam több a föld."
Így árverelnek egyre-másra,
És már elhűlne a leves,
Mert már csak éppen egy van hátra,
De szólni már most ez se rest.
"Szó, ami szó, csak teremtmények,
Jött-mentek vagytok jó urak.
Nektek fölmondnak mint cselédnek,
Mint a ruhát fölváltanak.
Sok népetek, nagy földetek;
De megvolt már előbb, s úgy látom,
El is lehet nélkületek,
Ha megunva a járom.
Ám a dolog fordítva nálam.
Amelyen én uralkodom,
- Ez a különbség köztünk - házam
Szülötte az egyuralom.
Népek tejútját egyedűl
Tartjuk, mint Atlasz az eget.
Házam nélkül úgy szétrepül,
Mint az anyányi verebek."
Összenéz a víg komaság;
Ez a beszéd sehogy se dőre,
A legidősebb fölkiált:
"Öcsém, kerülj előre".