Az elhagyott magyar nyelv

Az elhagyott magyar nyelv szerző: Kis János

NAGY JÓZSEF SZOMBATHELYI NAGYPRÉPOSTHOZ, 1806.

Meddig gyászol Pannonia?
   Mondd meg, bölcs főpap, hív polgár!
Melly bűnért kell lakolnia,
   Hogy fényes nappal is népe setétben jár?

Mint lobog Clio fáklyája!
   Nézzük az ó s új világot,
Nyert-e csak egy nép hazája,
   Nyelvét megtapodván, halhatatlanságot?

Mikép törekednek mások
   Vad szavokat mesterségre
Szoktatni, hogy virágzások
   Just adhasson nékik fényes dicsőségre!

Mint érzik, hogy a bölcs elme
   Legszebb birtok, legjobb fegyver,
S hogy köztök ennek szerelme
   Édes anyjok hangján legtöbb szíveket nyer!

Népek, jertek tanúságra:
   Mi az idegen szózatot
Emeljük fő méltóságra,
   S a magunkén csúfot ejtünk s gyalázatot.

"Amaz az észnek Dunája,
   Az folyjon sebes árjával,
S kik közel laknak hozzája,
   Csak azok teljenek becses aranyával?"

Ezt mondjuk, s száz szép tájára
   Hazánknak ügyet sem vetünk,
S ezernyi ezrek kárára
   Minden egyéb folyót önkényt betemetünk.

Hívnak az igaz ösvényre
   Títusunk s dicső fejeink,
S nyelvünket érdemlett fényre
   Akarják emelni szentelt törvényeink.

Mit használ az ész intése?
   Tömjént kedvesebb bálvány vár.
Törvény a világ' ízlése,
   S magyarúl olvasni s szólni nem módi már.

Meddig lesz nyelvetek árva
   Magatok közt, o magyarok?
Meddig lesznek még elzárva
   Tőle az iskolák, gyűlések, udvarok?

Híres ösök maradéki,
   Mit nyertek nagy nevetekkel,
Ha csak vak kény bábjátéki
   Maradtok, s nem futtok versent bölcs népekkel?

A bölcs népnek van jól dolga
   Az várhat tartós nyugalmat:
A tudatlan mindig szolga;
   Csak az ész ád szép fényt, kincset, diadalmat.

Ragyogjon hát az ész fénye,
   Terjeszsze azt szép nyelvetek,
Ez a dicsőség ösvénye,
   Ezt járjátok: ne korcs, ép nemzet legyetek!

Ha, mint Cassandra szavára,
   Enyémre is megvetés vár,
Nemzetünk síroszlopára
   Ezt írják nem soká: volt magyar, de nincs már.

De hova, hova vezeti
   A szent buzgóság Musámat?
S velem majd elfeledteti,
   Hogy Nagy Józsefek is lakják még hazámat.

Bölcs magyar, kit nemes szíve
   Képévé tesz a virtusnak,
Hazád nyelved esküdt híve,
   Védje is, dísze is a magyar Pindusnak!

Oh, ha szent tüzed lángjai
   Croesusinkban lobognának,
Énekem gyászos hangjai
   Vígan zengedező paeanná válnának!