Ugrás a tartalomhoz

Az egyesülési határozat

A Wikiforrásból
Az egyesülési határozat
A KMP és az MSZDP egyesüléséről, a proletárdiktatúra kikiáltásáról

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártja a mai napon közös vezetőségi ülésében a két párt teljes egyesülését határozta el.
Az egyesült új párt neve mindaddig, amíg a Forradalmi Internacionálé nem dönt a párt végleges elnevezésében, a következő lesz: Magyarországi Szocialista Párt.
Az egyesülés azon az alapon történik, hogy a párt és a kormányhatalom vezetésében a két párt együttesen vesz részt.
A párt a proletariátus nevében haladéktalanul átveszi az egész hatalmat. A proletárság diktatúráját a munkás-, paraszt-, és katonatanácsok gyakorolják. Éppen ezért természetszerűen véglegesen elejtődik a nemzetgyűlési választások terve.
Haladéktalanul megteremtendő a proletárság osztályhadserege, amely a fegyvert teljesen kiveszi a burzsoázia kezéből. A proletárság uralmának biztosítására és az Antant imperializmusa ellen a legteljesebb és legbensőbb fegyveres és szellemi szövetség kötendő az oroszországi szovjetkormánnyal.

Budapest, 1919. március 21.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt nevében: Landler Jenő, Weltner Jakab, Kunfi Zsigmond, Pogány József, Haubrich József

A Kommunisták Magyarországi Pártja nevében: Kun Béla, Szántó Béla, Vágó Béla, Jancsik Ferenc, Vántus Károly, Chlepkó Ede, Seidler Ernő, Rabinovics József.