Az asszonyok sarka
szerző: Krúdy Gyula
(Ezt a történetet valahogyan úgy kellene elmondani, hogy csupán olyan férfiak hallgassák meg, akik éppen szerelembe estek, vagy pedig nagyon szeretnének szerelembe esni, de már az okosságuk miatt ezt nem tudják megtenni.) A zöldkalapos ember - e játék egyik figurája - körülbelül negyven-ötven-hatvan esztendős volt; hogy tulajdonképpen mennyi volt: azt ő maga sem tudta bizonyosan, mert a borbély mindennap számon vette a fehéredő haj- és szakállszőröket, valamint estve jöttével szemfényesítő folyadékot fecskendezett a szemhéjai alá, de a ráncok is eltünedeztek egy puha, fehér kendő simogatására. A másik úr nem hordott zöld kalapot, de a szeme még magától kifényesedett, ha erre valamely oka volt a szemének. A ráncoknak csak halovány árnyéka látszott az arcán, ahol majd egykor azok a ráncok elhelyezkednek. Azonkívül szerelmes is volt. Olyan szerelmes volt, mint egy bukott nő, aki szerelmében folyton a gyufaoldatra gondol. Barátunk ugyan jó családból származott férfiú létére a browningpisztolyt hánytorgatta gondolataiban, de különös izgalommal bizsergett benne a gondolat, hogy esetleg a Drina hömpölygő hullámain is ringatózhatna holttestével, ha akarná. Természetesen mindez érte, aki nekünk ebben a történetben ismeretlen marad. - A zöldkalapos ember így szólott egyszer az ő fiatal barátjához:
- Kedves ifjú barátom, odakünn esik az eső. Véleményem szerint okosabbat nem cselekedhetnénk, mint esőkabátunkat magunkra öltve, elmennénk sétálni a pesti utcákra.
Az ifjú lord egy messzi fekvő pontra szegezte bánatos tekintetét, s így felelt:
- Kedves hercegem, ön tudja, hogy engedelmes rabszolgája vagyok szeszélyeinek, mert hiszen egykor öntől örökölni óhajtok néhány divatos mellényt és a gépkocsibundáját. Elmegyek tehát kedvéért akár a pokolba is.
Az öreg herceg belebújt a suhogó gumikabátba, amelyben egy londoni cég márkája piroslott a belső zsebek felett. Az ifjú lord ugyancsak megsuhogtatta a kabátot, habár csak pesti szabó firmájával volt az megbélelve.
- Tehát menjünk! Megmutatom most neked, hogy miért lakom én voltaképpen Pesten, nem pedig Lincolnshire-ben, valamelyik keletiszél-járta kastélyomban, ahol őseim kísértő lelkével és a köszvényemmel mulathatnék. Most megmutatom neked! - mondá az öreg herceg.
Leballagtak az utcára. A fiatal lord természetesen inkább sántikált és csoszogott, mint az öreg herceg, mert abban az időben még az volt a divat Pesten, hogy a fiatalurak botra támaszkodjanak. Az öreg herceg ellenben úgy lépkedett, mint egy táncosnő.
Most már az utcán vannak. Az eső csorog a háztetők felett, és dél van a Belvárosban. Az utcákat sűrűn lepik el a sétáló, hazasiető vagy bevásárlásaikat végző asszonyok, leányok.
- Egy dologra figyelmeztetlek - oktatta az öreg herceg a fiatal lordot -, esős időben sohase nézzél be addig a női kalapok alá, amíg alaposan szemügyre nem vetted a cipősarkot. Lefelé irányítani tehát a szemet, és hidegvér, kedves kocsinjáró lordom.
Szótlanul ballagtak egymás mellett jó darabig, amíg az ifjú lord csendesen megszólalt:
- Nem vagyok ugyan suszter, de annyit máris megállapítottam, hogy Pesten a nők jó cipőt hordanak.
- A legjobb cipőt! - kiáltott fel az öreg herceg. - De hát ez olyan régi nóta, mint a Gellért. Az a nevezetes a dologban, hogy anélkül, hogy a nők ruházatát, kalapját vagy arcát megvizsgálnád, a cipőjéről megmondhatod, hogy milyen természetű, milyen állású és milyen családi állapotú nő halad előtted. A nagyvárosi divat egyformára szabja az utcán megforduló nők toalettjét. A külvárosi dáma is megveheti a kalapját a Koronaherceg utcában, valamint a ruha szabásában, kelméjében és varrásában is csalhatnak bennünket a nők. Balgák azok a nők, akik a ruhájukkal elárulják foglalkozásukat vagy állapotukat. Hiszen akkor már nem érdekesek többé. De a cipő az olyan dolog, hogy ebben a legügyesebb nő sem csalhat. A jószemű férfi soha, vagy legalábbis nagyon ritkán téved abban a nőben, akinek a cipőjét megfigyelhette.
Az ifjú lord felsóhajtott:
- Rossz cipőben is rejtőzhet szép láb.
- Nem tagadom - felelte megadással az öreg herceg -, miután éppen szerelmesedről van szó, aki a legerényesebb cipőt hordja Pesten. Kár, hogy az erényes cipő nem mindig rokonszenves előttünk, öregurak előtt.
- Ha nem az ócska, hibásgombú félcipőjében látom meg, talán...
- Persze, akkor nem bolondultál volna bele. De a te szerelmesed nem viselhetett másféle cipőt, mint amilyen rajta volt. Ahogyan az a sokat utazott ember a vasúti állomáson vagy a fogadó előcsarnokában a cipőjéről bizonyosan megismeri a német embert vagy az olaszt (hogy az angolról és az oroszról ne is beszéljek!), ugyanúgy ismerjük meg mi, akik sokat mászkáltunk női cipősarok után, lábbelijéről az erényes vagy erénytelen nőt. Ez az első lecke, mint az Ollendorf-ban a kertész ollója...
- Hogy van a második lecke?
- A második leckére szemléltető módon oktatok. Íme, itt állunk a Kossuth Lajos utca sarkán, és az eső hull, hogy jobban láthassuk a nők cipőjét... Ne pislogj mindjárt az után a fekete angolruhás hölgy után, aki csupán azért nem emelinti meg a szoknyáját, mert mindenki más felemeli a lucskos aszfalton. Olyan ügyesen jár, mint a kötéltáncosnő: egy csöpp folt sem esik a ruháján, de lásd, a cipője bár lakkból való és francia formájú, mégis arról beszél, hogy a hölgy ruhája és cipője társtalan a garderobe-ban. Nincsen olyan ruhája vagy cipője, amit az esős időhöz mérten magára vehetne. Otthon nagy gonddal tisztogatja a szoknyáját, és a cipőcske tétova kopogásán látszik, hogy előre aggódik az esős időjárás miatt. Ez a hölgy szegény nő, talán tanítónő, ha jól nézem, szeretne férjhez menni egy csinos, kellemetes, fiatal férfiúhoz, aki megbecsülné az ő tisztaságát, de az is lehetséges, hogy ha a cipőcske és ruhácska megromlik (pedig hosszú esőre van kilátásunk), egy új toalett miatt megemelinti most még jól kivasalt szoknyáját.
- Ez csak feltevés, öreg hercegem.
- A cipők nem hazudnak itt: ők nagyon, sőt szenvedélyesen szeretik a tisztaságot... De menjünk tovább. Az a sárga cipő a sárga harisnya alatt valóban nem érdekelheti csak a jogászokat. Valamivel érdekesebbnek mutatkozik ez a feszesen, mondhatni, szigorúan befűzött, angolsarkas cipő, amelynek szárába gondosan van elrejtve a cipőzsinór vége. A cipő jó, mondhatnám, korrekt, csak éppen a cipő orra gyanús. Mintha meg volna kopva kissé... Mintha azt mondaná, hogy úrnője nem csupán mulatságból sétál az utcán. Habár még egyetlen kapocsról sem kopott le a lakkozás. Szolid nő - talán hivatalnoknő -, de most még sokat kell dolgoznia a főnöke szekatúrájából... Ha a cipőcskére csokor kerül, és az orr többé nem lesz kopott: akkor elvesztettük barátnőnket.
- És ott az az áttört harisnya...
- Mondtam már, ne a harisnyát nézd, mert azt mindenki vehet magára. Félcipő selyemszalaggal és a hegyes francia sarkon gumi... Hm, a cipő kacérkodik a szolidsággal, aminthogy a hölgy is kacérkodik azzal, hogy a harisnyája miatt utánabámuljanak a jogászok. De ez csak merőben ártatlan dolog. A nő bevásárolni volt, vagy talán éppen ruhát próbálni, abból az alig észrevehető pamutszálacskáról ítélve. Most hazafelé megy, és ringatja magát jókedvében, mert már bizonyosan bolonddá tett útjában néhány jogászt. Bizonyos, hogy gyermekei is vannak, akiket szeret, mert a cipősarok és a talp széle nincs eléggé fényesítve.
Az ifjú lord megcsóválja a fejét:
- Hát a nagynénje mit csinál?
- Erről a hölgyről azt nem mondhatom meg, de íme itt jön valaki, akinek még a születési napját is eltalálom, ha nagyon akarom. Feltűnően rövid szoknya alatt angolos sárga cipő, csokorra kötött széles szalaggal, és ha jól nézem, húsz forintba került annál a suszternél, aki a mágnásasszonyoknak ugyanezt a cipőt tizenhat forintjával szállítja. De a suszternek is van esze. Ez a hölgy olyan cipőt akar hordani, amilyent azok a nők, akikhez hasonlítani szeretne. A sarkok bátran kopognak a lucskos kövezeten, holott, véleményem szerint, nélkülözésbe került a cipő árának kifizetése. De ez a nő hajlandó még több áldozatra is, esetleg akár két pár cipőig, mert hódítani akar. Mégpedig valaki olyant akar meghódítani, aki nála gazdagabb, előkelőbb, és minden megerőltetés nélkül hordja a mágnássuszter cipőit... A lábfej megterül a cipőben, hogy a járás határozottabbá, angolosabbá válhasson. A szalag egyik szárnya hanyagul összevissza van gyűrődve, mert hiszen már nem elegáns a pillangó alakú csokor... Te, ez a nő nem mindennapi nő. Ez azt akarja, hogy valaki feleségül vegye őt, és csak az esküvő után hajlandó a csókolódzásra!...
Az ifjú lord könnyedén elpirult, bár lord volt.
- Édes, vén bolond hercegem - mormogta -, hiszen ez a nő az én szerelmesem...
- Annál igazabb tehát, amit eddig mondtam. Mert hiszen tulajdonképpen semmi jelentősége sem volna a női cipősaroknak.