Az üldözött
Vártam, haboztam napról-napra, drága
barátom, ámde mostan menni kell,
bárhogy marasztal az utak virága,
mely nyájas és minden szegényt szível.
De az Urak itten gonosz bolondok
s kalmár se szán meg minket semmi áron.
Hazamegyek hát és egy szót se mondok,
kertem kapuját végképpen bezárom.