Az új magyar költő
| Az új magyar költő szerző: Arany János |
Parodia
Jár számkiüzötten az árva kölök,
Dalt zengedez és dala úgy nyöszörög,
Oly éhes-epedve foly ajkairól,
Hogy tégla repedne fal ormairól.
Zeng tetteket, a haza szebb idejét:
Goromba csatákat, otromba vezért;
Zeng zsálya szerelmet: a lyányka haját,
A szép szemet, arcot, - egyéb nyavalyát.
S míg a dal epedve foly ajkairul,
Ábrándozik - praenumeránsairul!
"Jó gyermekem, a haza szebb idejét
- Nem tudsz te ahoz - sose zengjed.
A lyányka nem érez, az ifju nem ért,
És nincs potya-pénze szerelmeidért:
Némuljon el ostoba versed.
Vagy zengj, de magadnak, erőtlenűl.
Hol senki ne hallja - kemence megűl
S méltó dali bért
Tűzd árva fejedre a fűzfa-babért."
És így köszörűtlen az ifju megyen,
Nem tudja, hol éte, hol ágya legyen,
S míg gyomra tekergeni hagyja, kihal
Bús éneke, tört szusza hangjaival.
"Fedd, fűzfa, örökre az ifju nevét!
Kőjárda! te nyomd kebeledre szivét.
S tán csendes alunni tivornya után:
Zengd álmait éjiden árva cigány."
Szól s nyugszik azóta egy ablak alatt
Hol vargainas fut, ebecske szalad,
S vészhangon üvöltöz a bakter elé,
S villámgerelyét viszi ágya felé.
De feljön az ormokon a teli hold,
Mint egy kulacs, a hideg éjbe mosolyg.
Oh ifju, mi álmod a mámor után?
Szép álmokat énekel annyi cigány. -
S már nem fut az ebfi - szaglálva megáll:
S ott szendereg egy szivar, álmainál.