Az ötödik kard
| Az ötödik kard szerző: Gárdonyi Géza |
Horthy vitézeinek üdvözlése Egerben
Mohi puszta, Mohács, Majtény, Világos:
négyszer tört el a kardja magyarnak.
Négyszer kacagott rajta már a Sátán,
mellére topva diadalmasan:
- Voltál!
De Isten mindig fejét rázta rá:
uj kardot nyujtott a szerencsétlennek.
S a magyar talpra pattant. Széttekintett.
- Vagyok!
Utoljára a Piáve vizébe
sodorta bele a harcos magyart
mind-kardostól az örök-irigy Sátán,
s fölkacagott a csillagos egekre:
- Isten! Hol a te kedves magyarod?
S nehogy e föld még uj magyart teremjen,
nehogy Isten uj kardot nyujthasson le,
emberi testbe öltözött a Sátán.
S jött messiás képében miközénk.
Jött a pokol vörös zászlajával.
S az uj messiás, a vad Ántikrisztus
elüvölté az uj hegyi-beszédet:
- Nincs többé szegény: csak ide tartsa markát
Nincs többé Isten! az ember az isten!
Gyülöld felebarátod! Húzd le köntösét!
De gombold össze jól a magadét!
És szétküldötte apostolait.
Mint a sivatag alélt vándora,
kit letepertek forgó viharok,
arcára bukva, selyem zászlaján,
hevert a magyar gyászos kábulatban.
De jöttek az uj vörös-messiás
apostolai s tanítványai:
- Csak bennünk bízzál: mink fölemelünk!
S megfordították arccal fölfelé.
Megfordították. Vélte: sebeit
mossák majd meg és bé is kötözik.
De azok csak belső zsebéért tették,
s hogy kihuzhassák selyem zászlaját,
s letépjék a keresztjét, - a szívéről.
De mint a sakált farkas marja félre,
hogy a prédát ő körmölhesse el,
úgy jöttek uj barátok a magyarra;
- Bízzál szomszéd: mink rendezzük a szénád!
S lefosztották róla az inget is.
Szegény hazánk! Haldokló nemzetünk!
Szép életed volt: ezer hosszu év!
Temetésed is szép lesz, elegáns
Párisban szövik szemfödeledet...
Ám Isten ismét letekint az Égből.
S im a bús circumdederunt helyett
kürtszó harsan meg, sziklát rengető,
amilyenre Árpád vitézei
serkentek fel és nyergeltek lovat.
Nyugat felől a Nap is visszatér:
a földből uj vitézek hada kél...
Isten hozott ti sastollas vitézek!
Isten hozott visszatért lobogónk!
Isten hozott örök magyar-erő!
Magyar erő! Örök magyar-erő!
Te lobbantál fel Mohinak utána!
Te szántottál ujra Mohács alatt!
Te fujtad meg a Majténynál elnémult
Rákóczi-kürtökön az ébredőt!
Te tépted el a világosi láncot!
Te keltél ki, a Piáve vizéből!
Te kelsz és kelten-kélsz itt minden rögből,
melyet valaha hős vér öntözött;
te kelsz némán és elszánt, szent haraggal.
Képed, miként szobrunknak képe itt
Eger közepén, zord kemény ércében.
Isten hozott örök magyar-erő!
Isten hozott ti sastollas vitézek!
Isten hozott ötödik fényes kardunk!
Áll még a vár omlott bástyáival
s áll fölötte magas fenségében
a kereszt is, áll diadalmasan.
Tekintsetek reá bizodalommal.
S érintsétek e vár romköveihez
kardotokat Horthy vitézei.
Dobó lelke az, mely megrezgeti.