Az óriásnő

Az óriásnő szerző: Charles Baudelaire, fordító: Tóth Árpád

Midőn a természet még friss volt, buján örűlvén,
S fogant naponta száz ormótlan gyermeke,
Éltem vón egy királyi óriáslány körűl én,
Kéjes kandúrjaként lábtól heverve el.

És láttam volna nyílni a testben gyönyörű lény
Lelkét s hogy vad játék közt mint nyúlik termete,
S szivébe néztem volna: vajjon sötét tüzű fény
A nedves ködben úszó szemekben gerjed-e?

Kedvemre jártam volna a sok hatalmas formán,
Felkúsztam volna olykor roppant térdének ormán
S ha néha, nyáridőn, mikor gonosz a nap,

Fáradtan elnyúlt volna a réteken hanyatt,
Nagy keble árnyékában pihentem volna szépen,
Mind csöndes kunyhó szunnyad a hűs hegyek tövében.