Az észak-albán hegyi törzsek

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Az észak-albán hegyi törzsek
Megjelent: Világ-Krónika IV. évf. 1880. 6. sz. 46. old.
Betűhív közlés

Több mint kétezer év óta laknak e vad törzsek a Balkán félsziget északi részében, a nélkül, hogy népvándorlási viharok megmozditották volna, vagy a változó korszellem valamit változtatott volna szokásaikon, jellemeiken vagy erkölcseiken. Ez a nép az, melynek eredete még homályosabb mint a mienké, az igaz, hogy a tudomány nem is foglalkozott velük soha, ugy szólván ott lettek feledve, mint vulkáni vagy özönvizi evolucziók által terméketlen térre lökött sziklatömbök. Már ezért is eléggé érdekesek, hogy velük foglalkozzunk, ha ennél nagyobb okunk is nem volna erre, a körülmény tudniillik, hogy immár maholnap közvetlen szomszédunkká válhatnak, s tán nem sokára személyes érintkezésben fogunk meggyőződni arról: vajon mennyi a való sokat emlegetett vitézi virtusaikból?

A keresztény műveltség, mely tul rajtuk sok vad népet megszeliditett, nyomtalanul vonult el fölöttük, s ha a Balkán körül csaták viharai dultak, ők azokban mint a legharcziasabb faj szerepeltek, de a krónika mitse tud arról, hogy a pélazgok ez utódai valaha valamit tettek volna a polgárosulás érdekeiért. Ugy van mindez ma is, mint kétezer év óta mindig. Vannak e hegyekben pásztorok, rablók, harczosok, van albán fegyver, de – könyv, az még nem született e földön.

Az albán nemzeti hős Skanderbeg halála (1567) óta egész a 19-ik századig csak ritkán volt szó róluk Európában; ez időt ők arra használták, hogy a szomszédos szerbeket észak, a bolgárokat kelet és a görögöket dél felé szoritsák.

Csak Tepeleni Ali pasa szereplése, a görög szabadságharcz és legujabban a hirhedt albán liga működése emlegettetnek gyakrabban, és valószinüleg fognak emlegettetni, mert akármely hatalom alá kerülnek, ugy látszik kemény dió lesznek bármelyik számára.

Az albánok magukat büszkén styipetároknak nevezik, de különböző apróbb törzsekre oszlanak.

A Lim és a Skumbi közt lakó gégek – északalbánok – különféle törzseinek nevezetes sajátságuk, hogy a helyi hazafiság érzelme sokkal erősebb bennünk [!], mint a vallási fanatizmus. Müveletlen népnél ez valóban bámulatos. Külellenség, idegen nemzetiség ellen keresztény és mohamedán rendesen összefogva harczol.

A gégek legdélibb törzsei a Matija és Dibra, az előbbi délnek Durazzotól és Toranától, utóbbi északnak Elbassantól. Mindkét törzs izlamita, vad és a rablást szenvedélylyel űző.

A dibrák törzse a Drin két oldalán s Elbassantól északra a legnagyobb a gégek közt, szám szerint 106,000, s az alsó és felső Dibra kerületében lakik. Csak 500 lelket számláló katholikus község van e területen, a miben mindenesetre bámulatos nem az, hogy csak ennyi van, de hogy ez a kevés itt megtűretett és fönn tudta magát tartani. A 18 ezer ó-hitü bolgár azonban egyre fogyatkozik. Ezeket állitólag még kevésbbé tűrik, mint a katkolikusokat [!]. Általában az idegenre nézve az itt tartózkodás életveszélyes.

Dibrától és Matitól északra laknak a sokat emlegetett miriditák, a kik katholikusok, számra 19 ezeren, s öt zászlóaljra (burják) és 14 ferenczrendi egyházközségre oszlanak. A miriditák harczosok, s önkormányzattal birnak, mely két körülmény bizonyos tekintélyt szerez nevüknek, mig a többiek fölött rendesen egy ottoman kajmakám, vagy közvetve egy pasa parancsnokol, a miriditák száz év óta maguk választják maguk közül kapitányukat, a Dkon [!] Márkus családjából.

Csak háboru idején kötelesek katonáskodni, s a portának csak igen csekély adót fizetnek, ezt is csak elvileg, mert a porta ez összeget visszaajándékozta nekik még pedig megtoldva, az előkelő miridita főnökök közt való kiosztás végett. Egy franczia konzul és XI. Pius pápa előzékenységből Prenk (első = primus) herczeget akartak egyszer csinálni (prince), de valósággal Albániában nincsen herczeg, csak egy kapitány.

A miriditákétól nyugatra fekszik a Szadrimának nevezett terület 8000 katholikus és 3000 mohamedán lakossal; északra Skutariból Prizrendbe vezető ut mellett a Dukatsin, 6000 katholikus és 4000 mohamedánnal. A katholikus Fandézek (kivándorlott miriditák) Djakovánál és Ipeknél 500 lélekkel, a felében katholikus, felében mohamedán Hasszik és Grasnitsiek a gégek legészakkeletibb törzsét képezik, s ezek voltak a kik harmadéve Mehemed Ali pasát meggyilkolták.

Egészen katholikusok a pulatiak, nyolcz zászlóaljban, kik a Prokleta Planina járhatlan szirthasadékaiban laknak s 10 ezer lelket számlálnak. Ezekkel sok a bajuk a ferenczrendi szerzeteseknek, mert a megtért arnót egy áthágott bőjtöt igen, de a rablást nem tartják isten ellen való véteknek.

A Skutari sík keleti szélét és a Prokleta plamina [!] (átkozott hegy) nyugati völgyeit lakják, a következők: a posripák, 5 ezer mohamedán, 2500 katholikus, a riolik (2 ezer mohamedán, 1500 katholikus), a 2 ezernyi katholikus kasztrátok, a skijelik 500 mohamedán 4500 katholikus, a hottik, 2500 kath. a grudák 1500, és a 3500 főnyi klementik, kik Plava és Gusinye kerület egy részét lakják.

Ime ezek ama törzsek faji és vallási különbözet szerint, melyek a berlini szerződésnek fegyveres kézzel ellenállani készek és a melyek a jövendőbeli albán-liga legmakacsabb elemeit képezendik.