Ugrás a tartalomhoz

Az árvák álma

A Wikiforrásból
Az árvák álma
szerző: Móra László

Elmentél jó Anyánk, már régen elmentél,
Pedig mi ötünket de nagyon szerettél,
De sokszor öleltél...

Temető harangja oly szomorún verte...
Árvaságunk könnye hullott egyre-egyre
Az új fakeresztre...

Azóta minden nap hívunk, hívogatunk:
— Jó Anyánk, jer közénk. Könnyes minden napunk,
Mert nélküled vagyunk...

Amikor esténkint imánk elsuttogjuk,
Láthatatlan kezed, Anyánk, mi megfogjuk
S hosszan megcsókoljuk...

Azt hisszük ilyenkor, hogy beszélünk veled,
Azt hisszük, ilyenkor átöleli kezed
Mind az öt gyermeked...

Eltűnik a könnyünk, mint fűről a harmat,
S amikor szemeink halkan letapadnak,
Lelked betakargat...

Álmodásba kezdünk. Olyan szép az álmunk...
Kis asztalunk mellett téged is ott látunk,
Mosolyog a szemed, ahogy körülállunk...

Szemed melegével imádságot mondasz,
Dolgos jobbkezeddel friss kenyeret osztasz.
Jó Anyánk, ilyenkor olyan szép az álmunk…
Mind előtted állunk és csókolunk, áldunk…