Az állatok átváltozása
| Az állatok átváltozása szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Dóczy Lajos |
Elkészűlve emígy az utolsó fokra ha mertek
Szállani ─ itt a kezem. Fogjátok s most a tekintet
Hasson a természet tágas mezejére. Az élet
Dús adományait ontja az ős anya; ámde nem érez
Gondot, mint a szülő, hogy bizton elél-e a gyermek?
Két fő-törvényhez szoritotta a lényeket, adván
Mindnek megfelelő szükségeket ─ adva egyúttal
Végtelenűl bő jót s módot, hogy könnyen elérjék.
Nyugton nézi azontúl és kedvezve a sürgő,
Sokszerü baj környezte szülöttek fáradozását,
Mint nevelés nélkül elrajzanak erre, amarra.
Végczél mindenik állat, a természetnek öléből
Száll ki tökéletesen s folytatja tökélyben a nemzést.
Minden tagja örök törvényből nyerte alakját
S ott van a legritkább formában is őstül a minta.
Mind alkalmas a száj a test alkalmatos étkét
Hogy befogadja, legyen bár gyönge, fogatlan az állnak
Kapcsa, avagy őrlő fogsorral övezve. De mindig
Arra való szerv hozza a tápot a többi tagoknak.
Lába is úgy mozdúl, ha rövid vagy hosszu, az állat
Főszüksége szerint, ős tervezetével egyezve.
Anyjúl jár ki tehát a teljes, tiszta egészség
Minden magzatnak. Mert sohsem mondanak ellent
Az eleven tagok egymásnak: hiszen élet a czéljuk.
Így az idom szabván meg az állatok élete módját
Visszahat az életnek e módja viszont az idomra.
Így bizonyúl be szilárdnak a rendszerü alkat, a mellyet
Sok külső behatás sodrából tolni törekszik.
Ámde a főbb lények magukon befejezve találják
Az eleven fejlés erejét. E határokat Isten
Meg nem szegheti. A természet tiszteli szentűl,
Mert csak e korlát közt jön létre tökéletes alkat.
Lázad azonba' belűl makranczos szellem erővel,
Hogy megszegve a kört, önkényt csempészszen a formák
S ösztönök útja elé. De hiába törekszik örökkön.
Mert ha előnyomul is, hogy egy-egy tag szertelenül nő,
Már senyved, nyomorog, tularányt érezve, a másik.
Hibban a súlyegyen és megsemmisül az idomoknak
Minden bája, kivész szépsége a mozdulatoknak.
Hogyha tehát valamely teremtmény túlos előnyt nyert,
Kérdjed azonnal, hol s mibe szenved másik irányban?
Így kutató észszel mindennemü átalakúlás
Titkához bizton s mint játszva leled meg a kulcsot.
Így, melynek felső állkapcsán teljes a fogsor,
Oly állatnál sohse viselt még szarvat a homlok.
Így természet anyánk, ha akarna, se birna oroszlányt
Szarvhordót alakítani, bármint használja erőit.
Mert az anyagja kevés, hogy híja se légyen a fognak,
S mégis azontúl agancs vagy szarv teljék ki belőle.
Szép ez ikerfogalom: Hatalom s korlátok - az önkény
S a törvény ─ a szabadság és mérték - hiba és rend, ─
Gazdagság s fogyaték. Örvendj neki! Harmoniában
Zengi a Múzsa feléd, édes kényszert gyakorolva.
Az erkölcs-kutató nem jut magasabb fogalomra,
Sem tett embere, sem költő. A király, a ki méltó
Hogy koronát hordjon, csakis általa élvezi tisztjét.
Örvendj, természet legteljesb alkata, hogy te
Legfőbb gondolatát, a melyhez elért a teremtés
Elgondolni birod. Itt állj meg, visszatekintve
Vizsga szemekkel s hogy mind látod, nem meseképen,
Adja meg íme a lant, kedves, biztos tanuságát.