Az államfogoly
| Az államfogoly szerző: Krúdy Gyula |
1
Kubinyi különös foglalkozású férfiú volt.
Ha névkártyáját forgatnánk, amelyre ötágú, nemesi korona volt díszítésül nyomtatva, azt tudnánk meg róla, hogy Kubinyi Kund m. kir. államfogoly Vácott tartózkodik. Meddig? - Egyelőre a leghosszabb ideig, amelyet a törvények kiszabnak. Két esztendeig vagyok m. kir. államfogoly. De amint kiszabadulok, gondoskodom arról, hogy megint összeütközésbe kerüljek a törvénykönyvvel. Még nem számoltam le ellenségeimmel - mond Kubinyi, amikor néhanapján meglátogatta őt a fogházak igazgatója, fejére tette fehér, katonatiszti formájú sipkáját, derekára kötötte díszkardját, amilyen az állatorvosoké és hadbiztosoké, és csak sarkantyús csizmáit hagyta otthon, mert abban agarászni járt, amikor is az államfogolynak kérdezés nélkül felelni kellett arról, hogy miért is a fogház lakója. - Ez is a büntetéshez tartozott - vélték abban az időben, a múlt század végén az igazságügyi hatóságok. Kund felelt: - Tizenkétrendbeli párbajvétségért szabta ki összbüntetésként a m. kir. törvényszék a maximális, két esztendőre terjedő, államfogházi büntetést. - Midőn pedig a váci fegyház és fogház igazgatója hivatalos kötelességéhez híven még megkérdezte Kubinyi Kundot arra nézve, hogy van-e valami kívánsága, Kund azt felelte, hogy egyetlen kívánsága az, hogy “itteni tartózkodása” alatt a betegség elkerülje, mert az kétszeres büntetés volna a sorstól: börtönben ülni, és betegnek lenni. - Eddig tartott a hivatalos kihallgatás, amelyre körülbelül minden két hétben került a sor, amikor az igazgatónak hivatali kötelessége volt meglátogatni foglyait. De szerencsére elmúlt a feszes “vigyázz”-állásban folytatott kihallgatás, és az igazgató lecsapta sapkáját, egykori huszártiszt módjára könnyedén a sarokba dobta kardját, és lovagló helyzetben telepedett le a börtönszoba tölgyfa székére.
- Fertelmes mesterség a mi mesterségünk, ha száz esztendeig leszek igazgató, akkor sem tudok beletanulni - mondta, és cigarettával kínálta Kubinyi Kundot. Ilyenkor kiderült, hogy a szegény államfogolynak a faliszekrényében mindig illatosabb, finomabb, sőt pacsulival itatott cigarettája van, mint az igazgatónak az ezüsttárcájában, amelyet egy Pest megyei agarászverseny alkalmából nyert, és a szelence egy rejtekhelyén mezítelen, nagy kalapos hölgy képe volt látható. Az igazgató megdicsérte Kund dohánykeverékét, és mellére nagy füstöket szívott a parfőmös szivarkából. - Jó a börtön penésze ellen! Valóban nem lehet okod panaszra a dámák ellen - mond, mire Kund fájdalmasan legyintett: - Félek, hogy a dámák elfelejtenek. Már maholnap alig lesz látogatóm szerdán és szombaton. - Az igazgató nevetett: - Hálátlan fickó. Még mindig szívesen cserélnék veled, ha másért nem, Orleán bárónőért is, aki mindig lóháton szokott meglátogatni. - Kundnak azonban erre nézve is volt valamely elégedetlen mondanivalója: nevezetesen az, hogy a bárónő paripáját nem engedik be az államfogházba, pedig Kund ilyenkor néhányszor körüllovagolná a virágos udvart... Ez nagyon jólesne a bárónőnek is. Az igazgató élvezettel fújta a füstöt, és kijelentette, hogy a bárónőnek maga is kedvében szeretne járni, de meg kell várni, amíg annak a péklegény külsejű szocialistának a büntetése letelik, az ilyen szocialista még irigységében kiírja a maga újságjába, hogy az államfoglyok között kivételek vannak.
- Nem hinném, a szocialista kedélyes gyerek, ha az ember türelmesen kihallgatja bolondságait. Engem nagyon megkedvelt azóta, mióta a kedvéért elolvastam Bebel doktor úr könyvét - felelt Kund. - Általában meg volnék elégedve az államfogoly társaimmal, mert reggeltől estig csak politizálnak, amihez én nem értek. Jámbor emberek, akik itt, a váci fogházban akarják eldönteni, hogy kinek is van igaza azok közül, akik odakint szabadon járnak a világban.
Az igazgató ezután búcsúzni kezdett, sok vizitet kellett tennie még a nap folyamán, felcsatolta kardját, és biztosította Kubinyi Kundot, hogy a bárónő legközelebbi látogatásakor minden igyekezetével azon lesz, hogy a paripáját is beengedjék az államfogház udvarába. - Ha csak az ördög nem küld ide addig valami újságírót a büntetése kitöltése végett.
- Kézcsókomat - otthon! - búcsúzkodott Kund m. kir. államfogoly, habár jól tudta, hogy az igaz¬gató nőtlen ember. De éppen az ilyen “nőtlen” emberek szoktak otthonaikban olyan vendé¬geket látni, akiknek illedelmes úriember legalábbis a kézcsókját küldi.
2
Szerda volt, és a “bárónő” valóban megérkezett.
Az államfogoly látogatási órája arra az alkonyati órára volt kitűzve, amikor még hivatalosan nem szoktak lámpát gyújtani a m. kir. fogházakban. A társalgószobában, ahol az öreg őrmester magukra hagyta Kundot és a bárónőt: akár egy tucatnyi miatyánkot el lehetett volna mondani az idő alatt, míg a fogoly és vendége négyszemközt voltak. A bárónő átadta a cigarettás csomagot, amelyet magával hozott, aztán így szólt:
- Mához egy hétre András napját tartjuk “Orleán”-ban. Magának ezen az András-napon okvetlenül meg kell jelenni, ha törik-szakad.
Kubinyi Kund meglepetten nézett látogatójára.
- Én fogoly vagyok. Fogoly vagyok még másfél esztendeig.
“Orleán bárónő” elnevette magát, mint általában a “bárónők” a múlt század vége felé többnyire csak könnyedén nevettek az életproblémákon.
- “Orleánba” eljönni András napjára nem lehet olyan nagy feladat önre nézve, aki a múlt hét egyik éjszakáján a helybeli “Kúria” fogadóban kardpárbajt vívott a táncteremben. Szerencsére ellenfele lett a vesztes a párviadalban, és őt vitték haza lepedőben, nem pedig önt ide a fogházba.
- Bárónő, úgy látszik, többet tud, mint hittem volna. Ám az éjjeli találkozás a börtön falain kívül elkerülhetetlen volt, mert ellenfelem éppen akkor hagyta el a fogházat, elhalasztani a köztünk fennforgó ügy elintézését tovább nem lehetett. Nem hinném, hogy András napja elég nyomós ok volna igazgatóm előtt.
- A mi családunkban száz esztendők óta minden elsőszülött fiút Andrásnak kereszteltek. Egy valódi “Orleán” nem is lehetett más, mint András. Pest megyében mindenki tudja, hogy a mi családunkban András napja nagyobb ünnep még a karácsonynál is. Ha valaha tisztelte bennem családi származásomat: nem maradhat távol az ünnepélytől - mond a bárónő, és szavaiból érzett, hogy ebben az ügyben kifogást emelni csak balgatagság volna.
Miután Kubinyi Kund nem akarta a bárónő érzékenységét megsérteni: ugyancsak hallgatott. A bárónő a hallgatást beleegyezésnek vette, és míg vörös kutyabőr kesztyűit húzogatta: megenyhült hangon így folytatta:
- És hogy gondja ne legyen az utazással: kedvenc paripámat, Miczkót adom rendelkezésére. Miczkó lovászommal együtt a Kúria-fogadó istállójában fog önre várakozni a kellő időben.
A miatyánkoknak vége lett, az államfogház őrmestere kopogtatott a lefüggönyözött üvegajtón, még egy kézszorítás és még egy szempillantás. Az öreg őrmesterek már tudják a módját, hogyan előzzék meg a búcsúzkodásnál szokásos könnyeket.
- A tekintetes államfogoly urat a választmányi gyűlésre kéretik - jelentette az őrmester, és ha még oly érzékeny lett volna a búcsúzkodás: e férfias elfoglaltság miatt abba kellett hagyni.
3
Az államfogház választmányi ülésén az ördöngös, öreg Prepeliczay elnökölt - nem azért, mintha ő lett volna a legtekintélyesebb államfogoly, az öreg rendszerint adósságok miatt kereste az alkalmat, hogy az államfogházba bevonulhasson immár tizedszer, hanem azért elnökölt, mert újabban szép császárszakállt nevelt a fogságban, és ezt az igyekezetét honorálni kellett. Pontos volt a választmányi üléseken, mint a déli puskalövés a budai katonai reáliskolában, s miután bajszát leborotválta: szemöldökeit nevelte, pederte, ápolta bajuszként.
- Azt hinném, hogy a becsületügyi választmány minden előtt! - mondta nem minden célzat nélkül Kubinyi Kund megjelenésekor, aki, mint leghosszabb tartózkodású “fürdővendég”, jegyzője, levéltárosa és a “hagyományok őre” volt a váci államfogházban.
A választmányi ülés programján kisebb és nagyobb ügyek szerepeltek.
Az első volt Barcsay Domonkos ügye, aki erdélyi fejedelemségére hivatkozva néhány hét előtt, midőn háromnapos büntetését a fogházban kitöltötte - “egy galamblövészeti félreértés” alkalmából: senkinek se adta le vizitjét a fogház lakói közül, hanem három napig egyfolytában aludt.
- Jegyzőkönyvi kivonatban kell közölni őnagyságával lesújtó véleményünket eljárása felett! - indítványozta az elnök.
A második pont Dungyerszky György ügye volt, aki itteni tartózkodása alatt ugyancsak három napig fél lábon állva muzsikáltatta a váci cigányokat az államfogház kerítésén kívül, egy mellékutcában.
- Miért nem parancsolta be a cigányokat az udvarba? - vélekedett az elnök, szakállát kétfelé simítva. - Egy kis fegyelmi vétségért nem megyünk a szomszédba!
A mulatós uraságnak ugyancsak jegyzőkönyvi megrovás küldetett.
A harmadik pont Kacskovics Nógrád megyei szolgabíró esete volt, aki éppen Anna napjának idején ülte volt itt kéthetes büntetését - egy májusi félreértés következtében, amely alkalomból patakban folyt a vér a kaszárnya vívótermében - ámde rendezői kötelessége, nőknél elhelye¬zett ígérete, valamint előzetesen vállalt teendője miatt az X-i Anna-bálon annál is inkább meg kellett jelennie, mert a rendezők nála nélkül nem tudják vele a második négyesbeli “kolónt” az ünnepély színhelyéről az erdőbe vezetni, senki se pótolhatja őt a női táncrendkönyvecskékben, de még az Anna-báli csárdás előadásában se, amely csárdásnak éppen Kacskovics volt a szerzője... Kacskovics, miután éppen fogházbüntetését ülte: úgy segített magán, hogy az Anna-bálra megugrott a váci államfoglyok részére fenntartott földszintes épületből. (Csak a kőfalon kellett átugrani, ami egy testgyakorlatos férfinak gyerekjáték.) Elvégezte tennivalóját az X-i Anna-bálon, ámde másnap és harmadnap, mikor a szökés dolgát még el lehetett volna simítani: hiába várta vissza a váci kompánia. Negyednap, amikor Kacskovics szerelemtől, bortól, tánctól végre kifáradva jelentkezett volna büntetése folytatására: az őrség a kapott parancshoz híven nem engedte vissza szobájába az államfoglyot. Kacskovicsnak szégyen¬szemre a Kúria vendégfogadóban kellett szobát nyittatnia, hogy mámorát kialudja. Persze, alkonyattal fegyveres őrség ment érte a fogadóba, az öreg fogházőrmester kardot kötött a derekára, mint már soha, emberemlékezet óta. - Ez volt a harmadik pontja a választmányi ülésnek, és Prepeliczai már fente a fogát, hogy a mulatságban mértéket nem ismerő nógrádi szolgabíró úrnak majd ellátja a baját, mert az Anna-bál óta az államfoglyok helyzete szigorúbb lett.
- Az volt a legnagyobb baj, hogy Kacskovics a négynapos ivás után fuldoklást, hortyogást, handabandázást vitt véghez álmában, hogy a Kúriában senki se tudott aludni miatta - mond az elnök az ügyiratokhoz mellékelt jegyzetbe beletekintve. - Ha már egy szökevény rab alszik a város kellős közepén: legalább csendesen viselje magát. Én azt hiszem, hogy a szolgabírónak kevés a dorgatórium, mindörökre fel kell függeszteni váci kaszinói tagságát. Ha ülni akar: menjen Szegedre, a csillagbörtönbe, ott talál magához való társaságot.
Mielőtt bárki a választmányi tagok közül - akár az éppen jelenlévő Rohonczy Gedeon vagy az ugyancsak itt fogságát töltő, négy lovon, szakáccsal és inassal érkezett Zsennyei Isti beleszólhatott volna a vitába, Kubinyi Kund engedelmet kért, hogy a “kényes ügyben” még csak a jegyző szerepére se vállalkozzon. - Megvan a magam oka a távolmaradáshoz - mond, és elhagyta a 7-es számú szobát.
Kubinyi Kund a maga András-napi szökésével volt elfoglalva, s így nem is tudta meg soha teljes bizonyossággal a választmány titkos határozatát a Kacskovics szolgabíró ügyében. Annyi bizonyos, hogy Kacskovicsot büntetése kitöltése után nem vették fel többé a váci “Casinó”-ba.
4
András napja éppen úgy köszöntött be, mint más esztendőkben. Hagyományosan megkérge¬sed¬tek a vizek, fagyos sarat ropogtattak a csizmák, cinkét fogott az utazók orra, és a pince¬mécses mellett hosszadalmasan álldogált a gazda az újborral telt hordók felett, hogy melyiknél is kezdje az első valamirevaló téli ünnepély alkalmából. A báró - bár szakálla, büszkesége és egy francia nevelőnővel való kalandos házassága miatt Pest megyében “Orleán”-nak nevezték a háta mögött - vett magának annyi fáradságot, hogy a pincétől a padlásig előkészítette a házat a vendégei részére, sőt az udvarház előtt álldogáló vén diófa derekára felcsavarta a bikaláncot, mert nem lehetett tudni, hogy a vendégek között nem akad-e, aki éjféltájban Tisza Kálmánt vagy a kormány más nevezetességét kezdi szidalmazni, amit “Orleán” báró nem tűrhetett, mert sok régi zavarok dolgát segített neki elintézni Tisza Kálmán. Többek között homályos pont volt “Orleán” múltjában, hogy hol is töltötte a “kis negyvennyolc” mélabús idejét? Némelyek szerint császári hivatalt vállalt a Dunántúl, mások szerint ugyancsak a Dunántúl, a Bakony erdőségben felújította volna darab időre a szépséges betyáréletet, és Bogár Jakab név alatt bandát alakított. Akármint volt a múlt időkben, “Orleán” báró Tisza Kálmán pártfogása alá helyezte magát, és ökörlánccal mindenkit a fa derekához kötött, aki Tisza Kálmánt szidalmazta. - Így is meg lehetett élni a régi Magyarországon.
Nagyot néz vala tehát “Orleán” báró, amikor András napjának estéjén Kubinyi Kundot lóháton megérkezni látja az orleáni kúriába. Ismerős volt a szürke kanca, amelyen a vendég érkezett, de a lovászfiú, bizonyos Vágner Mátyás arcán lévő veres pulykatojásokban nem csalódhatott. A házikisasszony, az ebédlőasztalt nótázva rendezgető bárónő találta ki a csínyt, villant át a gondolat Orleán agyán, amikor az államfoglyot a nagydiófánál lováról leszállni látta.
Az én eszemen pedig nem jártok túl - gondolta nyomban magában Orleán báró, és két kezét hátrafonva ment Kubinyi m. kir. államfogoly elé.
- Mielőtt belépnél az én törvénytisztelő házamba - kezdte a “betyárból lett pandúr” -, szeretném látni a passzusodat, a bizonyítványodat, vagy nem is tudom, hogy mostanában hogy is hívják azt az írást, amit a fogházból kiszabadult raboknak adnak a kezébe.
Kubinyi Kund elsápadt. Ilyen írás fabrikálásáról elfelejtkezett, mert nem gondolt Orleán báró hűvös józanságára éppen András napján. Szégyenkezve vallotta be, hogy zsebében nincs semmiféle legitimáció a váci börtön igazgatóságától.
- Hát ha így áll a dolog, édes öcsém, az én házamba nem léphetsz be, mert nem akarom, hogy vendégeim között üssenek rajtad a zsandárok.
- Nem szokás manapság csendőrökkel keresni az államfoglyokat, előkerülnek azok maguktól is - védekezett Kubinyi.
- Én, édes öcsém, a törvény tiszteletében élek és halok - mond az egykori bandavezér, mintha maga is hinné, amit a száján kiereszt. - Nem akarok szembekerülni Tisza Kálmánnal a te vendé¬geskedésed miatt. Hanem, hogy azt se mondhassad, hogy éhkoppon maradtál a házamnál András estéjén: itt van a ház végében egy kukoricakunyhó. A csősz szokott aludni benne nyári időben. Ott meghúzhatod magadat az ökörlánccal a két kezeden, a vacsorát meg a hozzátartozókat majd odaküldöm a részedre.
Nagy lehetett a hatalma a bárónőnek, mert a nyitott ebédlőből kihangzó dalolgatására, nótázására - éppen azt a betyáros nótát fújdogálta, hogy “Ne félj, barna babám, nem hagylak - Subám alá takarlak!” - Kubinyi Kund megállott, mintha cöveket vert volna a lába.
- Nem bánom, Orleán bátyám, ha talpig vasra veret, de én ma este innen el nem megyek, mert nem engedi a szívem.
- Arról a szívről pedig ne beszéljen az akasztófáról megszökött haramia! - kiáltott fel Orleán, mert nem szerette a szívükről beszélő embereket. Ugyanezért tán szorosabbra is vette a láncot Kund barátunk két kezén, mint először tervezé (volt, aki később meglazította a bilincset), a kukoricagóréra is a nagyobb lakatok közül választott, de a vacsorában, borban nem engedett hiányosságot a váci szökevénynek. - Éppen olyan vendégem, mint a többi! - dörmögte, amikor a pulykatojásképű lovászfiút megfelelő verés után Kubinyi szolgálatára rendelte.
Emelkedett a kedv az ebédlőben, megérkezett az orleáni cigánybanda is, mint már ilyenkor szokás, egyik pohárköszöntő a másikat kergette, papos és korhelyes, familiáris és víg cimborás köszöntők, mint már ilyenkor szokás, de a legszebb, legkiadósabb András-napi köszöntőt mégiscsak Kubinyi Kund m. kir. államfogoly mondta a kukoricagóré hasítékán át, amelynek meghallgatásához a szabadba vonult az egész vendégsereg, és Podmaniczky Geyza, a legöregebb Pest megyei agarász azt mondta, hogy kár ezért az úriemberért, hogy nem itt született, a dabasi buckák között. A pohárköszöntő szép volt, terjedelmes volt, mert kigondo¬lá¬sához volt elegendő ideje a börtönben a jobb sorsra érdemes szónoknak. A szavalat végén a helybeli cigányok inuk szakadtáig húzták a tust. Szerencsére akadt béldarab a mellény¬zsebben, amellyel a hangszerek húrjait pótolták az elkövetkező tánczenéhez.
5
Reggel még csak fél szemmel ébredt Vác, mert nem volt hetivásár, egy orleáni homokfutó állott meg a börtön igazgatósága előtt.
- Visszahoztam a rabot - szólt Orleán báró a még ágyban nyújtózkodó igazgatóhoz.
- Miféle rabról beszél, báró úr?
Orleán báró nagy csodálkozására senki se kereste odáig az eltűnt államfoglyot, mert, mint az őrmester mondta, azt hitték, hogy csak ide ment volna valamely városi vendéglőbe András-napozni...
- Nálam volt - felelt kedvetlenül a báró. - Írást is hoztam róla, hogy megvasalva, lakat alatt töltötte az éjszakát, mint egy rabhoz dukál. Magam hoztam vissza, hogy hiánya ne legyen.
De miután senki se lelkesedett valami túlságosan a visszajött rabért, de még a báró önfeláldozásáért sem, Orleán kedvetlenül dörmögte:
- Ezért a pénzért ott tarthattam volna a rabotokat akár új esztendeig is.
- Tudtuk, hogy jó helyen van - felelt elismerőleg a börtönigazgató.
A történet kerekségéhez tartozik Prepeliczay megjegyzése:
- Már látom, hogy akármerre keresem a gazembereket, mindenütt becsületes emberekre találok - mondta, amikor Kubinyi visszatérését meghallotta a sörházban, mert legalább három napot szánt arra, amíg egy m. kir. államfogoly kellően kimulatja magát.