Atyai búcsúzás

Atyai búcsúzás szerző: Kis János

   Elmégy, lelkem nagy része, szíveden
Erőszakot tesz a szükség vak kénye,
Nem rejtezhetik szülőföldeden
Termő rózsák közt életed ösvénye.

   Túl honodon, túl a középszeren
Világ örvénye bésodor zajába,
Hajóznod kell sok szirtu tengeren
A jövendőség titkos országába.

   S haj! hányszor fognak a most kék egek
Fedetni felhők gyászos fátyolával!
Vivnod melly sokszor kell vad szörnyegek
S csalárd tündérek vérengző hadával.

   Az álnokság ezerkép változó,
S mindég szép szinnel festett álorcában,
Minden nyomon lest áll, mint orozó,
Hogy martaléka légy utad folytában.

   A gőg, melly rangban, vagy kincsben bizik,
Nyilván s dagályos büszkeségben gázol,
A rágalom, melly más vesztén hizik,
Pokolra hány, ha mákszemnyit hibázol.

   S ha ellenséged kivül vesztegel,
Szunyadsz s hóhérid kebledben teremnek;
Ezer hiú vágy öszveseregel,
S méreg italt nyujt szívnek, fülnek, szemnek.

   S oh! hány nemes szív részegíttetik
A bujaságnak édes maszlagától;
Miatta hány rut vázzá tétetik,
Ki más veszélynek még ment ostromától.

   Ezerszer boldog szülék gyermeke,
Kinek bajnoki lélek lett osztálya,
Kinél világol ész szövétneke,
S az ütközetet ki bátran megállja.

   Kemény törvény, de a sors végzete,
Melly bé van vésve örök érc táblára:
A hold alatt harc ember élete,
S csak munka tesz szert érdemkoronára.

   Zsengéje szent lánggal gerjedező
Szerelmemnek, s most fő tárgya gondomnak,
Előtted is kinyilt a harcmező:
Nyerj szép hírt s adj fényt hanyatló napomnak.

   De ne véld hogy nekem homlokodon
Csak nimbus kelljen, bár mi legyen ára:
Örömöm lesz akármelly polcodon,
Csak törekedjél nagy lelkek módjára.

   S ha okosság vezet, nem képzelet,
S fő törvényeddé tisztedet csinálod,
S annak szentelsz tavaszt, nyárt, őszt, telet,
Ne félj: hűséged jutalmát találod.

   Lesznek olly jók (időnk bár nemtelen)
Kik izzadásod béreül szivedhez
Szorítanak dobogó kebelen,
S hazád örömmel számlál jelesekhez.

   S utóbb, nyomos szent igyekezeten,
Csinos tüzhelyt is vészsz kegyes Lároknak,
S kiszállva egy kis csendes szigeten,
Vigan áldozol hív Dioscuroknak.

   Menj már, s ne felejtsd, hogy elmegy veled
Legszebb reményem, legjobb óhajtásom,
S hidd el, helyedet akárhol leled,
Angyalként kísér atyai áldásom.