Atyám hamvaihoz
| Atyám hamvaihoz szerző: Czuczor Gergely |
Atyám sirodra koszorút
Emlékül, hű fiad, ne kössek-e?
Nem föd téged rovott szobor,
Arany bötűk sem hirdetik neved:
Egy korhadandó tölgykereszt,
Melyen már is dúl a falánk idő,
S egy kis szerény halom jelöl,
Melynek füvét hőség s fagy irtja ki.
De drága emlék ez nekem,
Kedvesb akármi gúla pompájánál,
Mer hamvad őrzi, ó atyám,
Ki egykor gyámom, s mindenem valál.
Mit írjak rólad, a világ
Szemében ami nagy s dicső legyen?
Nemes-cimer szobád falán,
S fiókodban nem állt nemeslevél:
De Istenemre, írva volt
Szivedre a nemesség jelleme;
Hazáddal végfilléredet
Megosztni lelked vissza nem vonúlt,
Leróttad batkáig, mivel
Urad, megyéd, királynak tartozál.
Ó hány szabad földbirtokost,
Ki csak magának élte el javát,
Adóslevélnek terhe nyom,
Mig téged egy jobbágyi helytelek
Családoddal táplála ki,
Föl nem csigázott vágyaid között,
S kerüle rész a közre is
Belőle, több, mint néha puszta nyújt.
De szorgalom s ipar vala
Mit áldással tetéze Istened,
S mi egyszerű sorstársaid
Körében boldog karba helyhezett.
Szent volt neked mások joga,
Személye, híre és tulajdona,
Bíró előtt nem mint bünös,
De alperes sem állottál soha,
S jutalmadúl közbizalom
S becsűlet, tisztelet fogott körül.
Igénytelen házad felől
Mi érdekes neműt említhetek?
Igaz, nem egy hatalmas úr -
Kitől gyakorta népek ezre függ,
S ki mennydörögve rettegést
Szór büszke tiszti székéből alá -
Saját házában rab gyanánt
Egy szolga kényeként hunyászkodik.
Mert gyöngéjéről ismeri
A kéj bünének áldozó urát,
Vagy ebszerűn hizelgte ki
Kezéből a vesszőt a csalfa vér.
Hány szájas szóvitéz zajong
Gyüléseken, s letorkol százakat,
S honn egy pipes hölgyecske őt
Papuccsal elcsitítja, s fékezi?
És hány hetvenkedő apát,
Ki bölcs eszével fennen kérkedik,
S ön véleményében makacs,
Orrán vezetget egy vásott fiú?
Te úr valál szolgáidon,
A nőnek férje, s atyja gyermekidnek,
Férj, kit meghallgatott neje,
Mert bélyegzé szavad megfontolás;
Ki felfogád magad becsét,
S komoly szilárdság ülte homlokod;
Atyául tisztelt gyermeked,
Kit ápolál, de nem kényeztetél;
Rend, pontos munka, tisztaság,
S emberbecsűlés voltak jelszavad.
Mi sokszor éjet toldozál
Naphoz, s nyomott az aggalom sulya,
S hogy biztosítsad magzatid
Jövőjét, szenvedél magad hiányt.
Nyugodjál békén, jó atyám,
Áldássohaj nyög sírod éjjelén,
Mert józan ember, és igaz
Hű férj valál, s gondos családapa.