Asszony

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Asszony
szerző: Fu Hszüan, fordító: Kosztolányi Dezső

Beh szomorú asszonynak lenni!
Olcsóbb dolog nincs nála semmi.
Mint égi istenek hiúk,
magukba bízók a fiúk.
Szívük Négy Tengerrel dacolhat,
mérföldeket futnak maholnap.
De kicsoda örül a lánynak?
Őnéki nyomba fittyet hánynak.
Nevelkedik sötét szobába,
a férfira fölnézni gyáva,
gyorsan megy el, ha férje eljő -
mint a vihar után a felhő.
Fejét lehajtja, arca vidám,
szájába mar, ha sírni kíván.
Hajlong, ezerszer is letérdel,
cserélne minden rossz cseléddel.
A férje Nap és ő szomorgó,
fényért sóvárgó napraforgó.
Ura nem is tekint feléje: -
bú-gond viharzik a fejére.
Arcát bekarmolják az évek,
a férje más karjába téved
és szíveik, megtörve bútól,
oly messze vannak, mint Csin Hu-tól,
vagy fönn a vad, testvértelen
égbolton a Csan és a Csen.