Arszlán
| Arszlán (Ad notam: „Fenn az ernyő, nincsen kas.”) szerző: Vida József |
Végezte már a nap félutját,
Büszkén pillogat szerteszét;
De cseppet sem pirul az arszlán,
Hogy most hagyja el fekhelyét.
A mint illik, ollyakat ásit,
Majd önmagát is elnyeli.
Milly nagy haszon aludni délig!
Legalább nem kell reggeli.
Azt sem mondja: Uram segélj meg!
De minek is? szükségtelen.
Csibukra gyujt, s füstfellegek közt
Öltözködik nagy kényesen.
Illatos odkolony, pomádé,
S más efféle pipereszer
Ott áll; – mellyiket boldogitsa?
Szegénynek a gondja ezer!
Milly ékesen áll öltözéke,
Rajta minden csakugy nevet,
A tükör is, mellybe kacsintgat,
Kimondhatlan boldog lehet.
Hosszu körme, mint alabastrom,
S tükörnél simább a haja;
Sánta bogárnak is kitörnék
A lába, ha rászállana.
Ah! milly nobelul tud zwickerezni
A szép hölgyek szemébe;
Gyönyörüséges mosolyára
Lángra gyul (?) minden lány szive.
Mint a poltrás malacz garasos
Kötélen, ugy hetvenkedik,
Azt hinnéd, hogy gróf legalább is,
Vagy valami báró; pedig…!
Erszénye egy kissé soványas,
Lapos, mint a hordófenék,
De azért nincs kedve busulni,
Azt gondolja: kegyes az ég.
Ki a liliomot ruházza,
Egy arszlánt csak el nem feled,
Hisz az ő számára teremté
A repülő sült verebet!
Alkonytól hajnalig csatangol
A hazának dicső fia,
Hisz arszlán ő, az éjhomályban
Kell zsákmány után látnia.
Az éj ő érte van teremtve,
És czélja voltaképen ez:
Hogy a sötétben meg ne lássák,
Az oroszlán-bőr mit fedez?