Aragon: Úri negyed
szerző: Bálint György
Aragon új regényének éppúgy, mint az előzőeknek, a Bázeli harangok-nak egy fiatal ember a főhőse. Úgy látszik, a kedvenc problémája ez: hogyan érik egy fiatal entellektüel szocialistává? A Bázeli harangok hősnője, az orosz Catherine, az anarchizmus romantikájából jut el a bonyolult érzelmi, szellemi és testi viszontagságokon keresztül a szocializmushoz. Az új Aragon-könyv főszereplője, a jómódú, polgári fiatalember előbb csak lelki okokból szakít az „úri negyeddel”, mint sok más, Sturm und Drang-korszakát élő, érzékeny ifjú – de az ő szakítása kivételes és szimbolikus, mert végleges. Először csak egyéni, mondhatnám, lírai okokból hagyja ott családját – azután fokról fokra megtanulja, mit jelent az: „Alsóbb osztályba átlépni.” És végül már tudatosan, meggyőződésből vállalja a proletársorsot, minden elvi következményével.
A főhős sorsa (éppúgy, mint a Bázeli harangok-ban is) a regénynek csak vezérmotívuma, de nem teljes tartalom. Ez a könyv sokkal több, mint egy ifjú lelki fejlődésének krónikája. Aragon belezsúfolta a háború előtti egész francia társadalmat. A „szocialista realizmus” irányában haladó nagyszerű teoretikus immár második nagy regényével adja esztétikai elméletének gyakorlati bizonyítékát. Az Úri negyed-ben nemcsak a párizsi és vidéki úri negyedet találjuk meg, hanem a munkásnegyedeket éppúgy, mint a politikai klubok penetráns szagú, szövevényes dzsungelét és a játék és a szerelem al- és félvilágát. Minden benne van ebben a regényben, és minden összefügg. Mozgásuk teljében mutatja be a társadalmi erőket: Villanó képek leplezik le a nagy, titkos összefüggéseket, a dinamikus erejű, de többnyire láthatatlan kölcsönhatásokat. Az Úri negyed alvilága nem véletlenül kap itt nagy szerepet. Aragon igen helyesen ismeri fel, hogy egy társadalmi rétegre egyaránt jellemzők a „kivételes” és a szabályos, a bűnös és a tisztességes jelenségek. Ebben Marx elvét követi, aki az „eredeti akkumuláció” történelmi elemzésénél döntő fontosságot tulajdonít a kora kapitalizmus illegális üzelmeinek is.
Aragon mohó író. Latin szenvedéllyel veti magát a valóságra, izgatott érzékszerveivel szinte habzsolja az élet minden megnyilatkozását. Semmi sem kerüli el a figyelmét – a szerelmi élet finom rezdülései éppúgy érdeklik, mint a pénzvilág hatalmas megmozdulásai. Totalitásra törekszik, ezer oldalról igyekszik bemutatni a világot. Mestere az író legnehezebb feladatának: a kiválogatásnak. Hatalmas szövegében nincsenek felesleges sorok: csak azt tartja meg, ami fontos. Hol egészen aprólékosan ír le egy finoman bonyolult lelki állapotot, hol pedig szédítően merész, odavetett vonásokkal perget le egy hosszú eseménysort. A perspektíva e folytonos váltogatásával éri el, hogy a világot hol egészen közelről látjuk, hol pedig madártávlatból; hol mikroszkópon szemléljük egy apró darabját, hol pedig kilátótoronyból figyeljük nagy áramlatait. Aragon tárgyilagos, de nem semleges. Gazdag, gátlástalan latin vérmérséklete ismeri a fölényes gúnyt és a megrendült pátoszt, a fagyos utálatot és a forró együttérzést. De sohasem esik a „tendencia” romantikusainak bűnébe: sohasem festi ördögöknek a jobboldaliakat és angyaloknak a baloldaliakat. Hibákat és erényeket egyformán meglát mind a két oldalon: állásfoglalása az értékelésnél érvényesül, és nem a leírásnál; az összefoglalásnál, és nem az elemzésnél. Szenvedélyes író, de tisztán látó. Alaposan, világosan és sokoldalúan ismeri azt a világot, melyet meg akar változtatni.
Forrás
[szerkesztés]- Lásd a vitalapot!