Arad (Tóth Árpád)
| Arad szerző: Tóth Árpád |
(1920) Közlés: Nyugat 1934. 23-24. szám
Egyetlenegy uccáját ismerem,
De ott, emlékszem, arany a homok
S egy udvarát meg házát, istenem, -
De kis szobái mind-mind templomok.
Oh vén szoba, hol most is nagyanyó
Ravatalának virágszaga fáj!
Másikban most is anyus csillanó,
Ifjú szemétől bársony a homály.
S első barátom hű, vén karjait,
Tudom, a kertre védőn tárja még:
Tisztes diófánk. S ott pihen szelíd
Öreg lombvállain a régi ég.
Oh Sarló ucca ötvenegy: regék
Kacsalábán forgó királyi vár,
Emlékeim lágy fészkét rakni még
Jut vályogodból egy csipetnyi sár?
Bús lelkem árva fecske lelke lett,
Kettős hazájú...
Ó fájó büszkeségem s vigaszom,
Arad, - édesbúsan szívembe vág,
Hogy bölcsőm s szent bitóid egyazon
Erdőid bús fájából ácsolák...