Apróságok a Nyelvőr számára
szerző: Arany János
Azt mondják, hogy a visszakapcsolt részesülő latinos. Ha az volna is, oly régi, megszokott, hogy okkal-móddal használva nem árt. Legalább Csokonai e verse nem hangzik latinosan:
Gerliczeként nyögdécselek, |
A köznép igaz, hogy nem használja, de ez rövid mondataiban elül sem köt ván-vénnel, kivéve az ilyeneket: futva fut, mondva csinált.
Budenz József a NYELVŐR III. 92. a sárosmegyei tót valal szót, mely falut jelent, a régi magyar valál főnévvel tartja egynek, mely szerinte a val-, vall-, (habet) elavúlt igétől származva, azt tenné: birtok, possessio. Ez ellen nincs mit mondanom, csupán a vall (habat) igétől való származtatásra van észrevételem. Ez az ige, midőn habet értelmű, többnyire két l-lel iratik s ma is úgy mondjuk az ilyesekben : kárt vall, kint vall. Sőt talán maga a vall (fatetur) is egy amazzal: habet dicere aliquid. Valószínű, hogy a valál nem a vall (habet, possidet), hanem egyenesen a val (est) létige gyökéből képződött. Val — est; val-ál tehát oly valami, a mi est: tehát épen úgy vagyon, birtok, s a sárosí tótok emberségéből most már falu is.
Régi íróknál előfordul e rövidítés : metszesz (mit teszesz), metszen (mit teszen). Semmi ok nincs, miért változott volna az i e-vé ; épen úgy rövidülhetett volna mitszesz, mitszenre. De a névmásban e hangzott, s így met teszesz helyett lőn metszesz.
Ú. m. Van szerencsém... R. m. Elhiszem; de minek azzal dicsekedni az utczán? Ú. m. Köszöntém önt. R. m. Nincs nevem napja. Ú. m. Üdvözlém önt. R. m. Nem vagyok főispán. De sejtem már: köszönni akart nekem. No hát adjon isten jó napot. Mi újság?
Rúg. A németnek szava sincs rá, mert az ausscldagen, stossen, csak körülírással fejezi ki a rúgás egyik jelentését. Ezért a magyar rúg veszni indult, vagy németesen használtatik. Kirúg a ló: ez a ló kirúg. A ki azért van, hogy a német ausschlagen-hez hasonlítson. Magyarúl így volna: ez a ló rúg (rúgni szokott), vagy: ez a ló megrúg, ha közel mégy. De ez első konkrét jelentésén kívül több is van. „Az én földem egész az n.-i határig kirúg." „Falu végin kurta kocsma, oda rúg ki a Szamosra." P. „A Kárpátnak Lengyel-, Moldva-, Erdélyországa szoros összerúgásában fekszik a bérczes Máramaros. (Régi költ). Kirúg a ló a hámból, fiatal ember a fegyelemből. Berúg (tréf.) a részeg ember. Az adósság sokra felrúgott. Az összeg 1000 frtra rúg. Megrúg a forgács, hol fát vágnak. Elrúgta a tehén a borját. (Nem engedi már szopni.) Rúgott borjú. Rugó (nem toll, a feder kaptájára). Visszarúgja magát, az összetört posztó kirúgja magát. A házbért is rúgtatni lehetne steigerolás helyett. Rúg-kapál, kimondva rukkapál. Egészen egy szóvá lett: rukkapálni stb.; nem rúgni-kapálni. Rúgjunk egyet (tánczoljunk). Összerúgták a patkót (összevesztek). Rúgd fel, hagyd ott (hamari rossz munkára). Csillagot rúgni. A puska rúg.
Hagyma (hagyj ma), lesz holnap is. Láttál-e tornyot kenderből (kender vetésből?) Nagy úr a muszáj. Megdöglött a muszáj. Minek-et felakasztották; téged is mellérántanak. (A kérdezősködő gyermeknek szokták mondani.) Várt leány várat nyer. Aggyík (adjon) kend egy kis kenyeret. Felelet: a gyík a lyukba lakik (kérő gyermeknek). Borsós kenyérrel mindig jól laknám. (Borral, sóval, kenyérrel.) Melegebb a bunda a tűznél. (A tűz mellett, mint egyébütt.) Szarvas tag az uraknak, lencse, borsó parasztnak. (Vastag.) Öttél-e juhász? Öt tél, uram, meg öt nyár. Senki és semmi együtt laktak egy kis házban. Senki elment hazulról. Semmi utána ment, ki maradt otthon? (Az és.) Nem hal a czigány a vízbe. (Hanem czigány.) Ez a köpönyeg nekem kék. F. De bizony fekete. De bizony kék (= kellene.) Nem jönne, húgom, Monyorra? Szegedre? stb. kétértelműségek. Egy ember leült a boglya mellé dolgát végezni, a bagoly kiáltott: tullüj! (= túl ülj.) Azt gondolta, őt látják s neki kiabálnak, hogy túl üljön. így addig kerülgette a boglyát, míg pórul nem járt. Ritkítom én ezt a bort! dicsekedett az egykori korcsmáros. Az a baj, hogy ritkítod (vízzel) felelték neki.
Hogy a magyar népnyelv rövidítés által is képez igéből főnevet, arra (a már Brassai észrevette piszkafán kívül) csattanó példa a czímbeli szó. Senki sem állíthatja, hogy a csóva (összecsavart szalmacsutak) után származott volna a csóvál ige, melynek egész rokonsága (csavar, kavar, kever; csür-csavar, csafar és fordítva facsar) mind némi kör- vagy csigaszerű mozgatásra utalnak; hanem miután az ige megvolt, nevezték az előbb csak tűzgyújtásra, később jelűl is használt szalmacsutakot csóvá-nak, mint a melyet csóválni kell.
Hogy a ragok ismétlése, kivált kötött beszédben, módjával mérsékelhető: példa a régi (legalább is XVIII. századbeli) halotti ének:
Uralkodó nagy úr isten! |
Tinódi szerencha-ja itt már: zerenchees, azont: ugyanazt, eandem, jó estveletet! („tek” hibából), fekenni: fekünni, alozom: alszom, ingyen majd: csaknem (oppido), evetpelyh: glis, kirlek: kérlek; szígyenled; mylthan, enne: ennyi, nagy ideig: sokáig, elseo: első (nem elő már), seoth: sőt, thyzewnk: tíszünk: tészünkj fílsz: félsz, alkomas idő elmúlt: tempus justum, olvassz. Ubi nunc legis? Hul mosth olvasz? In hoc folio: Ez levelem, Jam Verba praecipitas: Immár igen elesth mondod.
Ismeretes e gólyavers: (legalább is XVIII. századbeli) halotti ének:
Gólya, gólya, gilicze! |
Fürdés után a gyermek, ha a füle vízzel tele ment, bedugja mind a kettőt, s elkezd hangosan kiabálni:
„Búj ki kigyó a fülemből!" |
Ha a gyermek fűzágból tilinkót akar húzni, azaz a fáról zöld kérgét sértetlenül és egy darabban le akarja vonni, s az — nem lévén elég nedve, nem jő: így dalol: „Jöj meg, jöj meg, tilinkó!" (Talán több is van hozzá, de elfeledtem)
Valamelyik gyermek fején tollacska, papír stb. van; a többi körűl állva csúfolja:
Eb házán gólyafészek: |
A gyermek örülvén az esőnek, alááll és körben forogva tánczol, miközben réjázza:
És eső, és és (== esik), |
Nagy sereg csókát látván repülni, így kiált a gyermek: „Válaszd ki nekem (t. i. magad közűl) a legszebbiket!"
Eb legutoljára! |
Nyolcz lúd aratás után összebeszélt, hogy kimennek búzafőt szedni a tallóra s egy közös kamarába teszik el, hogy belőle aztán egész télen át élősködjenek. Útközben váltig mondogatták egymásnak : „nyolczan gyűjtsünk egy zsákkal," „nyolczan gyűjtsünk egy zsákkal," de mikor odaértek, mindenik elkezde gyűjtegetni a maga begyébe, mialatt egyre hajták libahangon: „ki ki magának!" „kiki magának!" (Eredeti hangutánzó népmese, az aesopi fajtából.)
Lásd Sz. FIGYELŐ. (Merényi népmeséi bírálatában.)
Az öreg béka így szól: „mit varrsz?" „mit varrsz?" — mire a kis béka így felel: „papucso-cso-csot, pa-pu-cso-cso-csot." Az öreg megint kérdi: „kinek? kinek?" a kis béka felel: „az uraknak-nak-nak-nak — az uraknak-nak-nak-nak." — (Erkölcsi magva nincs, pusztán hangjáték. A kandúrról és macskáról is van hasonló^ de obscoenitás.)
Kiált rendesen, ha valamit ellopott: kár! kár! — Mire aztán felel neki az ember: „kár a beledbe, kár!"
A pulykát így bosszantják:
Szebb a páva, mint a pulyka; |
(Erre a mérges kanpulyka rendesen elkezd maga is ruk-rukolni.)
Tisztelt tagtárs! A NYELVŐR legújabb füzetében Lehr Albert a balladák Greguss-féle magyarázatainak némelyikét igazítva helyre, maga is téved egypárszor. így az „Isten hozott, úgy ha jöttél" magyarázata Lehr-nél még mesterkéltebb, mint Gregussnál. Valóban sohse' hittem volna, hogy ebből oly vexatus hely kerekedjék commentatorok kezében. Hát nem hallottak effélét soha: isten hozta komám uramat" — „de bizony, magam is igyekeztem ám!" Itten az isten hozott, szószerinti értelemben van véve: az isten is hozott, de magam is iparkodtam. Hasonló az eset nálam is.ref>Rákócziné czímű költeményében.</ref> Rákóczi az előbbi sorban már mondotta: „Hozott isten, édes kedves angyalom" — most egy ötlettel, ismétli: valóban Isten hozott, úgy ha jöttél (azaz máskép nehezen is jöhettél volna,) mert nem eresztett volna különben a bécsi porkoláb. — E költeményt már 48-ban sokan olvasták (Petőfi is) meg is jelent az ÉLETKÉPEK-ben, de homályosnak ezt a helyet nem találta senki.
Másik észrevételem Lehr azon állítására van, hogy én szeretem a közmondásokat megváltoztatni, módosítni; mert az „egérutat vesz" kifejezésben a vesz igének vásárlani értelmet adok. Ez igaz, de épen igy származnak a szójátékok, melyeket, hogy költőnek ne legyen szabad csinálni, most hallom először. Hát a nép maga nem csinál? épen a vesz igével? „Ötön vette." Azaz nem vásárolta, csak elvette az öt ujjával. A „varga betűt ír" sem gondolom, hogy halálos vétek volna. Igaz, hogy a ki gyalog vagy kocsin nagy kerülőt tesz, arra alkalmasb szó a szokott vargabetűt csinál: de mikor a ló által vonszolt vitéz a porba fejével nagy görbe vonalat rajzol, akkor képesebb (s így költőnek jobb) kifejezés azt mondani: ír.
Ennyit, ha Ön jónak látja, megjegyezhet a NYELVŐR következő számában, a nélkül, hogy e levelet közölné, vagy nevemet fölemlítné. Antikritikát sohasem írtam, most sem akarok.
Budapest, 1877. február 18.
ARANY. |
Révai Miklós (Elaboratior Grrammatica Hungarica. II. köt. 810. s kövv. 11.) összeállítja azon igéket, melyeknek gyökéhez, mint ő nevezi : sz evanescens ragad. Ezek két osztályba esnek: 1. a melyeknek egytagú primitív gyökéhez közvetlenül ragad az sz: mint le, te,, ve, vi, hi, az sz hozzájárultával: lesz, vesz, visz, hisz és további en pótlékkal: leszen, teszen, veszeni, víszen, hiszen; 2. a gyökhöz nem pusztán sz, hanem ősz, üsz vagy alhangulag osz, usz járul, mely régen, más nyelvjárásban, öd, üd, od, ud is lehetett, mert sok igében mindenik vegyesen használtatik, bár nem mindenikben.
Az 1. alatti igék hajlítási példáit alább egész terjedelmében közli Révai; itt csak röviden idézzük:
| Ind. praes. | leszen, veszen, hiszen. | |
| Ind. imp. | leve, lőn; véve, vőn; hive, hűn, hin. | |
| Ind. perf. | lett, vett, hitt. | |
| Imp. praes. | légy, vêgy, hígy (nem hídj v. higyj). | |
| Conj. praes. | legyen, vegyen, higyen (nem hidjen). | |
| Conj. imp. | lenne, venne, hinne. | |
| Conj. fat. exact. | leend, lejend, le'nd stb. |
A 2. alatti igéket, ha indicat. praesensökben d változik az sz-szel (példái: kövéreszik vagy kövéredik, háboroszik, vagy háborodik, melyek első alakja ma már alig ismeretes) a múltban dt-vel írja; kővéredtem, háborodtam; de az aluszik, feküszik igéket, hol a praesensben nincs d, általában csak így hajlítja:
| Ind. praes. | feküszik v. fekszik, aluszik v. alszik. | |
| Ind. imp. | feküvék, fekvék; aluvék, alvék. | |
| Ind. perf. | fekütt, alutt. | |
| Imp. és conj. praes. | fekügyék, alugyék. | |
| Conj. imp. | fekünnék, alunnék. | |
| Infinitiv. | fekünni, alunni. | |
| Particip. | feküvő, fekvő; aluvó, alvó. | |
| Particip. imp. | feküve, fekve; aluva, alva; vagy feküvén, fekvén ; aluván, alván. | |
| Particip. perf. | fekütt, alutt. |
Révai okainak és tekintélyének hódolva, az Akadémia is (A Magyar Nyelv Rendszere 1846. 244 l.) így tanított: aluszik vagy alszik, feküszik vagy fekszik, ragozásban: lesz, visz stb. igékkel tökéletesen megegyeznek, csakhogy némely idejükben összevonva is használtatnak, és a jövő időben az u, ú v-re változik:
| Aluszom v. alszom | Feküszöm v. fekszem | |
| Aluvárn v. alvám | Feküvém v. fekvém | |
| Aluttam | Feküttem | |
| Alvandom | Fekvendom | |
| Alugyál | Fekügyél | |
| Alunnám | Fekünném | |
| Alunni | Fekünni | |
| Aluvó v. alvó | Feküvő v. fekvő | |
| Aluva v. alva | Feküve v. fekve | |
| Alutt | Fekütt | |
| Aluvandó v. alvandó | Feküvendő v. fekvendő |
Íme, a mit Révai, és utána maga az Akadémia egyedül helyesnek tartott, az I. osztály közelebbi ülése[a 3] nem okokkal, hanem szavazattöbbséggel, a permíssiv használatból is kirekeszté! S én, ki 30 éves írói pályámon az Akadémia helyesírását meggyőződésből is követtem, most kénytelen vagyok alugyál, alunni-îèle helyesírásomat összes munkáimban, arczpirulva, kijavítgatni!
- Megjegyzés
- ↑ A forrásként jelzett kiadás szerkesztőjének, Arany Lászlónak közlése.
- ↑ Arany László a kötet bevezetőjében 1888 márciusában a következőket írta:
„A nyelvészeti apróságok ... nagyobb része az utolsó években, többnyire a NYELVŐR olvasgatása közben szülemlett. Atyám a NYELVŐRT keletkezése óta a legélénkebb figyelemmel kisérte; gyakran helyeselte fejtegetéseit, olykor boszankodott reá, kivált az olyan czikkekért, melyek a nyelv költői használatát túlságosan meg akarták „rendszabályozni", és az olyan szószármaztatásokért, melyek talán igen is nagy készséggel igyekeztek valamely magyar szót német, szláv vagy latin eredetűnek bizonyítani; de ha boszankodott is, füzeteit olvasta szorgalmasan, és tele írta széljegyzetekkel. E jegyzetek egy részét 1878-ban átadta a NYELVŐR szerkesztőjének, hogy vegye hasznát ahogy tudja; ezeket a szerkesztő, (kinek elve névtelen czikkeket nem közölni) maga által választott SZALONTAI J. álnév alatt folyóirata VII., VIII. és IX. köteteiben tette közzé, onnan vettem át e gyűjteménybe. Ezeknek mintegy folytatása a TÜCSÖK ÉS BOGÁR czímü (eddig meg nem jelent) apróság, melyet atyám élete utolsó éveinek szembetegség által szerzett otiuma alatt jegyezgetett össze, időtöltésül, épen úgy, a mint a rögtönzött versikék, rébuszok, zeneszerzemények stb. keletkeztek. Mintha az édes anyanyelv géniusza, kit egész életén át híven és kegyelettel igyekezett szolgálni, egyesűlt volna a költészet és zene múzsájával, hogy aggság és kór által tétlenségre kárhoztatott napjaiban foglalkozást és időtöltést adjanak neki.
A NYELVŐRT, legalább kisebb terjedelmű czikkeit, szembaja daczára mindvégig örömmel megnézegette, még akkor is, mikor hónapok óta már semmit, napi lapokat sem olvashatott. Még az 1882. évi szeptemberi füzetben is vannak jegyzetei.”
Arany László további megjegyzései: