Apotheosis
szerző: Bajza József
Nyugosznak ők, a hősfiak,
Dúló csaták után,
Nyugosznak ők, sírjok felett
Zöldell bokor, virány;
Zöldell bokor, zöldell virány,
Mert vérök öntözé.
És hálakönnyek hulltanak
Az égharmat közé.
Csatájok nem volt pártcsata,
S ábrándos képzelet,
Mely dúl alkotni várait
A köz romlás felett:
Mely poklok mélyiből idéz
Viszályok angyalát,
Hogy vérszínnel borítsa be
A béke hajnalát;
Hogy nyomdokán lángvész, gyilok
Rablás pusztítsanak,
S a század szebb reményei
Sírokba hulljanak.
Csatájok a védelmezett
Népjog csatája volt,
Melyet szent eskü, szent kötés
Ellen zsarnok tiport.
Keblökben a köz érdekek
Szerelme lángola,
Karjokba' tiszta honfitűz
Szablyája villoga.
Vad kényt, zsarnok-parancsokat,
Lánczot nem tűrtenek,
S szabadság, te szép égi lény!
Érted vérzettenek.
Vérzettek és elhulltak ők,
De győzödelmesen:
Tettök sugára átragyog
Időn, enyészeten.
Dicsőség bájvirágai
Vérökből termenek,
S sírjokról nagy világba át
Hírszellők lengenek.
Márványlapokra tettöket
Örök betűivel
A történet komoly szavú
Múzsája vési fel.
Mint vítanak, mint estek el
Szabadság harczain,
Beszéli a vándor rege
Utódok ajkain. -
Hazájok most bús temető,
Népetlen pusztaság,
Paloták és faluk helyén
Fű nő s fenyérvirág.
Roppant zajongó városok
Utczáin hallgatás,
Sápadt nők arcán síralom,
Bánat, szívszaggatás.
Romok között erőtlen agg
Apák lézengenek,
Kik egy jövő szebb kor felől
Kétségbe estenek.
Ti gyászló nők, őszűlt apák,
Gyámatlan magzatok!
Elgázlott honnotok felett
Szűnjön siralmatok!
E porba omlott szép haza
Fel fog születni még,
Van bíró a felhők felett,
Áll a villámos ég.
Az ész mindenható tüze
Támad föl ellene,
S a zsoldos szablyák ezrein
Győz a kor szelleme.
E síri gyászolás öröm-
Hangokká változik,
Keresztüldörgi a hazát
Kelettől nyúgotig:
S hol legtöbb honfivér lepé
A harczi síkokat:
A népszabadság ott tenyészt
Legszebb virágokat.