Apám (Móra Ferenc)
szerző: Móra Ferenc
Kis temetőnkben tudok egy zugot:
Az öreg remekes szűcs nyugszik ott.
Híres, amit varrt, ködmön és suba,
Neve sokáig él a faluba.
Magam is sokat elemlegetem,
Számon mosollyal, könnyel lelkemen,
S ilyenkor ifjú bimbóm, gyermekem
Szivemre melegebben ölelem.
Sírhatnékom van, ha eszembe jut
A szeles éj, amelyen elaludt
S valahányszor hörögve sír a szél,
Mindig azt gondolom, hogy ő beszél.
Az öreg műhelyt sírja vissza tán,
Fáj a sötétség néki s a magány,
A hideg ellen hallat tán panaszt -
Mi fáj a holtnak, isten tudja azt.
Ám megjött a tél tegnap délelőtt,
Beszitálta hóval a temetőt,
S az öreg szűcs már nem panaszkodik,
Az öreg szűcs már szépet álmodik.
A hó fehér, selymes, sürű, puha,
Ugy takarja be, mint meleg suba
S a télizöld, mely hegyig belevész,
Az rajta zöld irhábul a szegés.