Anyám tűje
| Anyám tűje szerző: Móra László |
Édesanyám dolgos keze mindig-mindig fárad.
Könnyítgeti nehéz súlyát a gondadó Mának.
Tudom, most is: sürög-forog: az ebéd a gondja,
Ha elfárad ebbe-abba: azt ő sose mondja.
Délutánként, estelenként tűt vesz a kezébe...
És ilyenkor szép szemével mintha messze nézne...
Édesanyám dolgos keze forgatja a tücskét.
A zsebkendő szögletébe hímez két betűcskét.
Amíg vonja a szálakat, mosolyog az arca,
Mintha azzal a tücskével engem csókolgatna.
Mintha engem hívogatna mesemondókára,
S kézen fogva vezetgetne szép Tündérországba...
Tűcske, tücske, szorgos szolga, mondd meg jó Anyámnak:
Gondolatom pillangói oda-odaszállnak,
Fáradt fejem az ölébe lopva odahajtom
És hallgatom szép meséjét, amíg el nem alszom...
Álom közben szállok, szállok — fel az örök Égbe,
Áldást kérek az Istentől Anyám két kezére.