A lap feldolgozottságának foka

András

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
András
szerző: Gárdonyi Géza

       Keresztelő János börtönben ül. A népe szétoszlott. Csak egy-két tanítványa lézeng még Maseron falai alatt s várja a mester kiszabadulását.
De idő időbe múlik s Keresztelő János marad a falak között.
S ím a Jordán partján új próféta támad. Valami názáreti ember. A nép mindenfelől özönlik hozzája és nagy sokaság hallgatja mindennap az ő beszédét. Sokan vele is maradnak, különösen a nők és kisérik, gondozzák őt vándorlásaiban.
Jézus a neve.
Egy napon is ott beszél Jézus a Jordán vize közelében, egy pálmafa alatt:
- Örüljetek és vigadjatok, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyben. Minek gyüjtenétek magatoknak kincset a földön: a rozsda meg a moly megemészti és a tolvajok ellopják. Inkább gyüjtsetek kincset az égben, ahol sem a rozsda meg nem emészti, sem a moly, sem pedig a tolvajok el nem lophatják. Ne aggódjatok azon soha, hogy mit esztek, mit isztok, mibe öltözködtök. Lám, az égi madarak nem vetnek, nem aratnak, sem csűrökbe nem gyüjtenek: a ti mennyei atyátok táplálja őket. S nézzétek a mezei liliomokat: se nem szőnek, se nem fonnak, és bizony mondom néktek Salamon az ő nagy dicsőségében nem volt úgy öltözködve, mint egy ezek közül. Szeressétek egymást és tegyetek jót azokkal, akik titeket gyülölnek. Mikor pedig imádkoztok, csak így imádkozzatok: Atyánk, ki a mennyben vagy...
A nép a fűben ült körülötte. Az anyák az ölükben tartották gyermeküket. Minden figyelem a beszélő arczán csüggött. Milyen szelíd, fehér arcz! Milyen tiszta és jóságos fekete szemek! Soha sem nevet és sohasem haragszik ez az ember. Csak mikor szomorú, mint a felhős ég. De minden szava szivekbe zengő, akár a sokaságnak beszél, akár egyesekkel szól.
Ahogy az imádságot mondta, arczczal az égnek fordult, gesztenyebarna haja szétomlott a vállán, a hófehér leplen, amelybe ő mindig öltözik. Nem hajlongott ide-oda és nem verte a mellét, hanem úgy beszélt föl az égbe, mint mikor a gyermek szól szeretettel az apjának.
És mikor elvégezte az imádságot, az arcza még egy percig úgy maradt, az égnek fordultan, mintha látna valakit odafönn a kéklő magasságban és hallgatná annak a feleletét.
Egy idős nő fölkiáltott a csoportból:
- Boldog a méh, amely téged hordozott és boldogok az emlők, amelyek téged fölneveltek!
A népcsoport mögött egy fekete sápadt zsidó állott. A ruhája teveszőrből való és poros. Hosszú vándorbotjára támaszkodva állott a fűben és sötéten nézett a beszélőre.
Aztán egy beteget hoztak Jézushoz. Galyakból készített ágyon hozták. Asszony volt, fiatal, összesorvadt asszony. Mikor szemét lehunyta, olyan volt, mint a halott.
Jézus rátette a kezét és így szólt:
- Hiszed, hogy én meggyógyíthatlak.
- Hiszem, - felelte az asszony.
- Hát akkor kelj fel.
És az asszony fölkelt.
Azután hogy Jézus elfáradtan leült egy sziklakőre, az anyák odavitték hozzá a gyermekeiket:
- Álld meg őt, mester.
És a mester rámosolygott a kisdedekre.
- Hogy hívnak? - kérdezte egyenkint.
És megáldotta és megcsókolta őket.
Az idegen vándor leült a fűbe egy cseresznyefa alá, háttal ennek a jelenetnek. És kezét a térdein átfonva, a leáldozó napra merengett.
András volt pedig ez az ember, a Keresztelő János tanítványa.
Maseronból jött pihenés nélkül idáig. Az új próféta híre már előbb is el-elvetődött hozzá, de nem vette sokba. Most, hogy egy nagy csoport ment át a Maseron völgyén, s az mind Jézust hallgatta, azok mondották Andrásnak, hogy az uj próféta beszédében ékesebb, orczájában fényesebb, csodatevő erejü, nagyobb, mint János.
András amint ott ült, szemben a leáldozó nappal, a bogyózni kezdő cseresznyefa alatt, a testi-lelki fáradságtól álomba merült. De ő nem vette észre, hogy aluszik. Ugy tetszék neki, mintha szemben állana Jézussal és azt mondaná:
- János küldött engem, hogy megkérdezzem tőled: te vagy-e a Messiás?
Jézus szeliden így felel:
- Mondd meg Jánosnak, hogy a sánták járnak, a világtalanok megvilágolnak, a halottak föltámadnak és boldog, aki énbennem meg nem botránkozik.
- Dehát ha te volnál az, akit vár a nép, kicsoda akkor János?
Jézus hallgatott.
András keserün folytatta:
- János az Isten embere s amit ő vetett, azt most te aratod.
Teveszőr leplét a vállára vetve, merészen és haragosan nézett Jézusra és így folytatta:
- Nem tudom ki vagy, de tudom, hogy mit akarsz. A nép évezrek óta várja a messiást. Nem tudja honnan jön és nem tudja mikor, de sohasem várta ugy mint most, hogy római sasokkal van tele Dávid országa. A szent hír fényt ád a nevednek, mindennap többet, mindennap ragyogóbbat, végre fölemel - így gondolod - föl a Dávid trónusába.
Jézus halaványan és szomoruan állott András előtt.
- Belenézhetsz-e a napba? - mondotta ugyanazon a hangon, amelyen az előbb szólott. A napba az ember bele nem nézhet és nem láthatja, de azért a nap van: föltámad keleten és leáldozik nyugaton. Az emberek érzik a melegét, meg a világosságát, de magát a napot nem láthatják. Ha tudni akarod, ki vagyok, nézz a napba. Amott áll a hegyen. Ha látni akarsz engem a Dávid trónusában, nézz a napba. Meglátod az én trónusomat és meglátod az én koronámat.
És András belenézett a napba. A szemét az első pillanatban aranykáprázat borította el és ő nem látott semmi mást, mint vakitó fényözönt. De csakhamar megenyhült a napnak ez a fényessége s az aranyló fényözönből egy violaszinü dombot látott fölemelkedni maga előtt. És a dombon három kereszt volt, három bitófa, aminőre a rómaiak szokták fölfeszíteni a rabszolgákat, az utonállókat, meg a gyilkosokat.
András elfordította volna a fejét, mert szörnyü volt neki mindig a kivégzés látványa, de a középső kereszt fehér alakja megragadta a figyelmét. Az nem volt közönséges ember. A fején tövisből font korona s lent a katonák királyi biborköpönyegen osztoznak. A fölfeszített a fejét a mellére hajtva vonaglik. Köröskörül tengernyi nép. A kereszt tövében kezüket tördelő asszonyok. Egy katona létrát támaszt hátulról a keresztnek. Táblát viszen föl és odaszögezi az elitélt feje fölé. András olyan tisztán lát minden arczot, mintha három lépésnyire volna. A betüket is látja a táblán, s azt olvassa bennük:
                                      A zsidók királya.

A kereszten szenvedő fölemeli ekkor az ő kintól eltorzult arczát, és Andrásra néz.
Jézus az.
András összeborzadt. Megdörzsölte a szemét és körülnézett.
Egyedül ült a gyepen. Köröskörül az esti bogárzengéstől áthatott csöndesség. A nap helyett a hold áll az égen, és fehér fénynyel világitja meg a Jordán vizét, a füvet, a pálmákat.
A néptömegből egy kis csoport itt van még. Mások a lefelé kigyózó úton mennek, részint gyalog, részint tevéken hazafelé. Jézus most is ott ül a kősziklán, és az utolsó búcsuzkodókat áldja meg: két férfit, egy nőt, meg egy gyermeket.
András ekkor fölkelt. Ingadozó léptekkel ment Jézushoz, és leborult előtte, mondván:
- Engedd, hogy veled maradjak.
Jézus pedig felelé:
- Velem maradhatsz. Mert vak voltál te, és megnyiltak a te szemeid, fázott a te szived és megmelegedett az igaznak látásában.
És e naptól fogva András is követte Jézust, s vele maradt mind ama napig, amelyen az irás beteljesedett.