Anathéma
szerző: Juhász Gyula
A távirat a maga lakonikus stílusában jelenti, hogy a Kisfaludy-Társaság Alexander Bernátot és Móricz Zsigmondot kizárta tagjai sorából. Más. A Petőfi-Társaságban megindult az eljárás Bíró Lajos, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula és Kosztolányi Dezső ellen.
Elgondolkozunk és elszomorodunk kissé. Alexander Bernát hosszú évtizedeken keresztül büszkesége, éke, szemefénye volt a Magyar Tudományos Akadémiának, a budapesti Tudományegyetemnek, irodalmi társaságainknak, agya és tolla tartalmat és díszt jelentett a Budapesti Szemlének éppen úgy, mint a Budapesti Hírlapnak, amelynek Alfája volt. Móricz Zsigmond pedig Ady Endre mellett az új magyar irodalom legkülönb európai tüneménye. A Nemzeti Színház éppen olyan örömmel hozta színre darabjait, mint a Nyugat regényeit és egyéb írásait. Bíró Lajos mindenkor tiszta szándékú, ragyogó tollú, jellemes és tehetséges publicista volt, kitűnő elbeszélő, frappáns drámaíró. Krúdy Gyulánál magyarabb írót hangulatban, formában, stílben még a negyvenes években sem találhatnánk. Magyar melódia édesbús árja árad minden sorából, magyar humor aranya, magyar kedély bársonya ragyog minden írásában. És Kosztolányi Dezső? Nos igen, e nemes, finom, okos és művelt modern magyar poéta éveken át egy kimondottan katolikus lap büszkesége és oszlopa, ma a keresztény magyar reneszánsz egyik exponált ébresztője, lelkiismerete.
Ezek a magyarok és ezek az írók arra valók, hogy eljárást indítsanak ellenük a nemzet nevében és kizárják őket a különféle irodalmi Társaságokból, amelyekre nézve megtiszteltetés volt, hogy a tagságot elfogadták? Tudjuk, hogy többen, hasonlóan kiváló és magyar írók már előbb, a megszégyenítő és meggyanúsító, a gondolat és érzés szabadságát mélyen sértő eljárás előtt önként és önérzetesen kiléptek ez irodalmi és tudományos társaságokból, egyedül igaz bíróul lelkiismeretük nyugalmát és tisztaságát fogadva el a gondolat és írás e különös pőrében.
Hogyan, kérdezheti joggal író és olvasó, hát kinek nem eléggé magyar Krúdy Gyula vagy Móricz Zsigmond, kinek nem eléggé nemzeti és keresztény Kosztolányi Dezső? Talán csak nem rójják ma bűnül a kedves Krúdy Gyulának, hogy a legkelendőbb mai magyar regényt, A vörös postakocsit írta és Kosztolányinak, hogy piros tintáról is álmodozott a szegény kis gyermek panaszaiban? Alexander Bernát egy munkás, tudós, lankadatlan emberéletet töltött el a filozófia tanításában, számos generációt nevelt a nagy bölcseleti rendszerek ismeretére, a logika, pszichológia és etika tudományára, a legvilágosabb és legformásabb magyar könyveket írta Kantról, Diderot-ról, Shakespeare-ről, Madáchról és most elküldik fölmondás nélkül, mint egy rossz cselédet?
A költők és tudósok is veszedelmesek már? A csalogányok és pacsirták is üldözendők? Elgondolkozunk és elszomorodunk kissé ezen a furcsán induló reneszánszon.