Ugrás a tartalomhoz

Amit én szeretek

A Wikiforrásból
Amit én szeretek
szerző: Felix Dörmann, fordító: Kosztolányi Dezső

Szeretem a hervatag ajkú
   nárciszt, ha a szirma bibor,
szeretem azt, kit a vad bú,
   a sors s a harag letipor.

Szeretem azt, aki sápadt,
   a bús-szemű asszonyokat,
akikben az alkonyi lángnak
   haló tüze sose lohad.

Szeretem a puszta kigyóit,
   mert mind hűs, sima, ravasz;
a dalt, mibe sírva vívódik
   egy messze halál-panasz.

Szeretem a büszke smaragdot,
   oly szívtelen és halavány;
szeretem, ha sugárzik a partfok
   a kékszinü hold sugarán.

Szeretem, ha a bánatos illat
   vad, részegitő, nehéz.
Szeretem, ha a fellegekig hat
   a vízen a fekete vész.

Szeretem, szerelemmel imádom,
   amit senkise szeret.
Az én csodaárva világom,
   mindazt, ami furcsa, beteg.