Amerika! Amerika!: II.
szerző: Nagy Endre
Ahogy egy európai látja
Egy francia ujságíró egy ujság-cikkében fölvetette a kérdést, hogy szép-e Newyork és önmaga kérdésére habozás nélkül igennel válaszolt. Ezt a kérdést én is fölvetettem magamban, de válaszolni nem tudtam rá. A «szép» európai valuta; Amerikában nincs kurzusa.
Egy európai értelemben vett «szép» város és Newyork között az a külömbség, mint egy szökőkút és egy geyser között. Newyorkban a házakat a talajban meggyülelmő telekérték szökteti magasba.
Nem szabad elfelejteni, hogy az európai középkori várakat, Carcassonet, Rothenburgot, amelyet ma olyan költői andalgással nézegetünk, valamikor szintén nem az esztétika, hanem a praktikus szükség tervezte. Newyork a leghatalmasabb, a legmegdöbbentőbb középkori romantikus város, csakhogy bástyatornyaiban nem rablólovagok, hanem trösztök tanyáznak.
Newyorknak is volt egy gyönge pillanata, amikor európai szépségekre törekedett. Ennek emlékei ma is megvannak: klasszikus hemiciklusok, geometriával szabályozott terek, diadalkapuk, győzelmi oszlopok, reneszansz paloták. Ezek bántóak mint egy modern áruház Veronában, vagy méginkább, mint egy kerek melódia egy modern szimfóniában.
Newyorkban szép mindaz, ami ellen Európában a város-szépészeti bizottságok évszázadok óta sikeresen küzdenek: a szabálytalan, a váratlan, a féktelen individuális önkény. Hatalmas kakofónia, amely szétroncsolja Európából magunkkal hozott langy harmóniáinkat.
Ma még az amerikai ember is többnyire európai esztétikán nevelkedett, ezért a newyorki embernek sejtelme sincs róla, hogy milyen szívbemarkolóan szép a városa. Az idegentől szemérmesen kérdezi:
- How do you like Newyork?
Jellemző, hogy Newyorkban egyetlen elfogadható anzikszot se kapni. És ami van, az alá mentegetőzésül oda van nyomtatva, hogy milyen magas és hány dollárba került az épület, amit ábrázol.
Ma még az amerikai embernek elégtétele, büszkesége: a szám. Clevelandban megmutatták a városi színház-épületet, amelynek nagytermében tizenegyezer ülőhely van. Ugyane terem színpadának hátsó fala fölhúzható és mögötte van egy másik nézőtér háromezer nézőre. Azonkívül még kilenc színházterem és kiállítási csarnok van ebben az épületben. A műszaki igazgató, aki végigkalauzolt e csudákon, végül büszkén kivágta a nagy tromfot:
- A multkor ennek az épületnek egyik részében Paderevszki zongorázott és a másik részében ugyanakkor baromfikiállítás volt!
Mutattak egy egyemeletes tagozású múzeumot és kísérőm elégülten jegyezte meg:
- Hivatalosan meg van állapítva, hogy ezen az egy épületen tizenegymillió dollárt loptak!
Persze ma még Newyork sokkal gazdagabb, semhogy szüksége volna a mi idegencsalogató exhibicionizmusunkra. Nincs rászorulva, hogy tetszedjék. Hiszen vannak délceg, szőke, pompás mágnás-gyerekek, akikből kitünő selyemfiú lehetne, csak túlgazdagok hozzá.
De ki tudja?... talán... majd egyszer...
Az idő el fog haladni a felhőkarcolókon is, mint minden máson. A felhőkarcolók üresen maradnak, mint Velence palotái. Kövei lemáladoznak és festői rongyaiból ki fog látszani robusztus acél bordázata. Talán majd a tenger vizét is rávezetik a Wall-Streetre és baedekeres idegenek gondoláról fogják megcsudálni egy letünt romantikus korszak emlékeit, amikor az ember nagyot álmodott és kitört a maga méreteiből.
Hiszek benne, hogy valamikor Newyork lesz az acélkorszak Velencéje.