Als Mariner im Krieg
szerző: Aszlányi Károly
Joachim Ringelnatz könyve - Rowohlt-Verlag
«...Ich verlor sechzehn Mark im Kartenspiel an diesen ekelhaften Torpedermaat und ärgerte mich, weil ich mich darüber ärgerte, und weil ich merkte, dass der Torpedermaat merkte, dass ich mich ärgerte, weil ich mich geärgert hatte.»
Vagy e csatadal pokoli bájú két sora: «...Meine Frau, die isst gern Sülze; Wenn se nicht kriegt, dann brüllt se.» - - - Vagy: «...In Niederhofen ward einer unserer Leute wahnsinnig. In Wunsdorf bei Hannover verteilten Damen Erfrischungen»... etc. Vagy beszéljünk az Emden névre hallgató poloskáról, amelyet, nagy névrokonához hasonlóan, lehetetlen volt elcsípni? Vagy - a hadikutya históriájáról? Nos, ez a hadilény, civilben Dobermann-faj, felsőbb parancsra elűzendőnek deklaráltatott. Hetven (70) ember alaposan, véresen elverte és elkergette. Sőt egy matróz egy óriási lócsontot hajított még utána. A kutya megfordul, félreérti a dolgot, felveszi a csontot és farkcsóválva visszamegy az ezredhez.
Tudniillik általános érvényű megállapítást erről a könyvről úgyszólván nem is lehet tenni. Tízezer regénytéma és ötvenezer igazán Ringelnatz-ízű vers van belesűrítve egy nagy riportba, a világháborúról. Itt mégis van egy «általános» megjegyzésem: ez a világháborúról, tíz évvel utána írt regény, a többi, tíz évvel a világháború után a világháborúról írt regénnyel ellentétben: nem pacifista, sőt nem is antimilitarista! Sőt! Teljes, romantikus, lelkes érzéssel, még szatírájával is azt teszi, hogy abban a hősihalottaktól, fegyverzörejtől, napiparancshadiromantikától és dagályos vezércikkektől hemzsegő mozgalomban keresi, kutatja azt az öt deka valódi hősiességet és valódi hazaszeretetet, amelyet a hősi és nagy idők komiszságai és esztelenségei esetleg netán elfelejtettek kiverni valahol valakiből. És ha esetleg nem talál, akkor kutyákat, madarakat tenyészt az öldöklés küllős közepén és naplót ír és műfogat csináltat és megsértődik és kibékül és igyekszik mindenkivel jóban lenni. Hester u. i. a hősi haláltól nem fél, mert az szép, de a kollégák rosszindulata, tudjistenmiért, egészen betölti a lelkét és ravaszkodik, hogy megszabaduljon tőle. Kicsinyes, kedves, ügyetlen, fontoskodó ember ez a Gustav Hester és amint átszűri magán a világháborút, az is kicsinyes, kedves, ügyetlen, fontoskodó mozgalmak tömkelegévé válik és a végén örülünk, hogy elvesztettük. Mert ahogy Bootsmaat Hester a németek tengeri «felkészültségét» és szárazföldi baklövéseit közvetlen közelből, jólértesülten, szerencsére viccesen leírja, az embernek úgy tűnik, hogy a tartós vereség akkor megnyugtatóbb lehetett, mint a kierőszakolt és bizonytalan győzelem. De ez már nem tartozik ide.
J. Ringelnatzról, a Tumgedichte, a Kuttel daddeldu költőjéről a kommünikék - amelyek német relációban különben néha alaposabbak egyes kritikáknál - azt állítják, hogy Gustav Hesterben az északi Schwejket alkotta meg. Nos, ez erősen téves, de tetszetős ötlet - lehet, hogy maga Ringelnatz is így gondolta. Tény, hogy Hester több, de szakszerűbb tárgyiassággal, csillogóbb, de felületesebb humorral, inkább magán keresztül a háborút, mint a háborún keresztül önmagát nézve - rajzolja fel a történetet, amelyet még egy évtized után is csak a humor oldatában lehet köhögés és mérgezés nélkül bevenni, ha úgy vesszük, amilyen volt.
Hogy a könyv nagyobbarányú feltünést keltett, annak okát talán nem is abban a most közkedvelt, vitriolos humorban találjuk, amely Ringelnatzban is az új német szellem önfeláldozóan romboló erejét hirdeti - hanem talán abban az egoszentimentális sorközi lírában, amelynek segítségével G. Hester bootsmaati «méltóságából» lassan, cselekkel és érzelgős trükkökkel tiszti «magaslatokra» küzdötte fel magát, hogy rögtön utána tudomásul vegye a «nincs többé tiszt» frissen nyerítő jelszavát. És rögtön utána egy könnyes akkorddal lezárja a könyvet, egy olyan korszak küszöbén, ahol a felelősség - megnövekedvén, kizárja vagy elnémítja a humort, lévén nehezebb és kilátástalanabb állapot a háborúnál; amelyben nincs már (még) mit kigúnyolni s amely most már (még) győzelemmel sem kecsegtethet.
Ringelnatz stílusa az az új német stílus, amely megszabadulván önnön méltóságának szolgálatától, vadul és virgoncan, mint egy harci szerszámot, csörgeti, dobálja a nyelvet és néha profán tréfákat űz vele. És éppen ez utóbbi esik jól az olvasónak, mint ahogy jól esett az írónak, mint ahogy mindig és mindenben jólesik, ha valami várt nehéz és tekintélyes valami váratlan szabadossá változik a szemünk előtt.
«Als Mariner im Krieg» nem regény, inkább az a benyomása az olvasónak, hogy egy 380 oldalas Karinthy-krokit olvas és - hamarjában nem tudom, kinek dícsérete ez - a végén még mindig azt hiszi, hogy az első oldal közepén tart.