Alkotmányos nagy naptár (1862-re)
| Alkotmányos nagy naptár (1862-re) szerző: Arany János |
ALKOTMÁNYOS NAGY NAPTÁR. 1862. évre. Kiadja Müller Gyula. Pest, 1862.
A FIGYELŐ szépen békét hagyna Müller Gyula alkotmányos nagy naptárának, ha egy mű nem volna benne közölve, mely iránt nem lehet közönyös az irodalom, mert Petőfitől származik: Az APOSTOL. „Nagyobb becsű művel — olvassuk a naptár jegyzetét rá — alig kezdhetnénk meg naptárunk jelen évfolyamának szépirodalmi részét, mint halhatatlan költőnk e nagyszerű költeményével, melyet 1848-ban írt, s mely még eddig nyomtatásban meg nem jelenvén, csak kevéssé ismeretes.” Nagy írónak jeles művét kiragadni a homályból s átadni a közönségnek, hogy élvezze, örüljön és gyönyörködjék, dicséretes buzgalom, s hihetően ez ösztönözte Müller Gyula kiadó urat, hogy naptára érdekességét növelje a hosszú idő óta némán veszteglő költeménynyel. De a ki nagy író művének kiadására vállalkozik, annak egyéb kötelessége is van, mint a nyomtatás költségét viselni. Gondoskodnia kell, hogy a szedés a leghitelesb kézirat, s ha lehetséges magának a szerzőnek kézirata után történjék, s a javítás, hozzáértő egyén által a szerző czéljaihoz, a nyelv és mérték kívánalmaihoz legyen alkalmazva. Mielőtt azonban kiadáshoz fogna, kétszer is meg kell gondolnia, vajon a munka világot láthat-e úgy, a mint szerzője megírta vagy a körűlmények kihagyást, változtatást követelnek. Az utóbbiak sohasem jogosak a szerző irányában; de kevésbbé lényeges helyeken parancsoló kényszerűségből a kihagyás elnézhető: a változtatás soha. Kinek van joga Petőfivel azt mondatni, a mit ő nem mondott? Elhallgattatni lehet, de meghamisítni nem. Hát még, ha e változtatás oly nemű, hogy a költemény alapgondolatját támadja meg? Ha ily műtétel nélkül meg nem jelenhetik, akkor — tanácsosabb ki sem adni.
Ezen aggodalom már akkor feltámadt bennünk, midőn az Apostolnak több évvel ezelőtt szándékba vett kiadásáról hallottunk. És csakugyan, kinek akkor alkalma volt az utóbb megsemmisített nyomdai ívekbe belepillantani, bizonyíthatja, hogy azon kiadás is nem csak hézagos, csonka, hanem alapgondolatában is elferdített fogott volna lenni. A darab hősének abban is oly lelkiállapot tulajdoníttatik végűl, mely Petőfinek gondolatjában sem volt. Bármily véleménynyel legyen valaki a hősiség ezen neméről: azt hiszszük, egy oly író, mint Petőfi, megérdemli, hogy tiszteletben tartsák meggyőződéseit, s ha ő feketét mond, ne igyekezzenek fehérre mázolni. Kihagyások is lettek volna ama kiadásban: de a megmaradt részek (ama ferdítést leszámítva, mely pár szóval eszközöltetett), a költő kéziratához híven, jól, értelmesen fogtak volna megjelenni. Müller úr kiadványáról ennyi dicséretet sem mondhatunk. Sőt kötelesnek érezzük magunkat föntebbi elégűlt jegyzetét úgy módosítni: „hogy nagy becsű művet alig lehetett volna tökéletlenebbül adni ki, mint halhatatlan költőnk e nagyszerű költeményét az Alkotmányos naptár.” Alkalmunk volt azt sorról sorra összevetni egy oly kézirattal, melynél senki sem mutathat elő hitelesebbet, s ki Müller úr Apostolának (mert Petőfiének nem mondhatjuk) e műtéteire használt példányát jegyzeteinkkel meglátná, annak lehetne fogalma bosszúságunkról.
Eleinte nem bírtuk elgondolni: valamely iskolás gyermek collectája szolgált-e szövegül a kiadónak, vagy a nyomdai javítnok érezte magát felhatalmazva, hogy Petőfi helyesírását, nyelvét, jambusait nivellirozó tolla alá vesse. De később annak találtuk nyomait, hogy oly egyénnel van dolgunk, ki Petőfi nyelvén, orthographiáján, verselésén javítni akar; pontozását fölcseréli, soraiba egyes szótagokat, szavakat betold, vagy onnan lenyes; egy jambus-sorból kettőt, kettőből egyet csinál; egész sorokat (nem a kényes helyeken) elhagy, olykor mással cserél föl; szakaszokat összefoglal, hol az eredetiben külön állnak s elválaszt, hol összefoglalvák: egy szóval, a ki egészen sajátja gyanánt bánik e költeménynyel.
Kezdjük a legcsekélyebbnek látszón, de a mi, kivált versnél, igen nagy befolyással van a szöveg értelmes olvasására, a mérték gördülésére, az érzelmi nyomaték feltüntetésére. Kezdjük az orthographián és pontozáson. Ki Petőfi kéziratát ismeri, tudja, hogy az ő írása nemcsak calligraphiai csín, hanem helyesírási szabatosság tekintetében is a legjobbak egyike volt. Nem is haladt azóta a magyar helyesírás, kivéve talán, hogy az ő kettős ly-ei helyett (melly, illy, olly) egy ly kapott lábra, s hogy a változó sz hangú igékben, hol ő Révay után t-t írt (aluttam, — de nem következetesen alúgy, alunni alunnám stb.) a többség ma d-t használ. Nem volt hát semmi oka a javítónak megváltoztatni Petőfi helyesírását. Nem volt joga köny-et irni, hol a vers könny-et kíván, emlőjét, hol a jambus emlejét követel, elhagyni az apostrophot az álmodj’ ikes ige mellől, homlokról-t igazítni, hol homlokrul a mérték; kint szót használni, hol szebben hangzik a kinn, valjont tenni, a jambicus vajon helyébe, feléjök-re változtatni, értelem zavarólag, a föléjük szót; elválasztani, a mit Petőfi összeírt: „éjszak fényével,” „fél isten” stb. Nem volt joga fölcserélni, elhagyni, más helyre rakni Petőfi írásjeleit: a gondolatjelt (....) egyszerű vesszővel, a pontot commával, a felkiáltást ponttal, vagy viszont, váltogatni fel, tetszése szerint és találomra. Vagy mindegy az, ha Petőfi így kezd egy versszakaszt:
És úgy történt. A mit sok évi |
s kiadója, összefoglalván az előbbi versszakkal, a pontot vesszővel helyettesíti:
És úgy történt, a mit sok évi — ? |
Mindegy, ha a költő pontokkal adván nyomatékot a versnek, ez új Heinsius recensiójából a pontok mind eltűnnek, ilyen formán:
Pet. |
Pedig csalatkozott. |
Napt. |
Pedig csalatkozott, |
A kinek ez mindegy, az ne fogjon jeles író művének kiadásához, adja a magáét, a hogy tetszik. És midőn Petőfi, értelmes szabatossággal így rakja jegyeit:
Az, isten, tégedet csúfol! |
ne olvastasson effélét:
Az Isten téged csúfol! |
Ez orthographia és jelrakásbeli tökéletlenség így foly végig az egész költeményen, s a mit Petőfi írásjelekkel akart kifejezni, az merőben elvész. De még ez nem minden. A hiba és önkény ezer nemével találkozunk e kiadásban. Ide írok néhány jambust: az első mindig Petőfié, a rákövetkező pedig folyvást az Alk. Naptár javítása. A kinek füle van a hallásra, hallja:
Azaz hogy puszta volna, ha — |
És ez így megyén a végtelenig. — Avatatlan olvasó tán szőrszálhasogatásnak veszi az ilyet, hiszen egy szótaggal több vagy kevesebb: de az értelem körülbelül az marad. Hanem ez „egy szó tag” a versben igen lényeges dolog: egy szótag a jambust trocheussá változtatja, a mi aztán gyakorlott fülre oly hatást tesz, mintha a csárdást tánczolónak rögtön csak valczert kezdenének húzni a lába alá. Azt pedig senkisem mondja, hogy mindegy. De szolgálhatunk akármenyi hibával, hol az értelem is meg van rontva. Lap számra idézhetnők, ha nem sajnálnók tőle a helyet. Elég lesz mutatóba néhány.
Pet. |
Csak néha sóhajt ottbenn az anya — |
Alk. N. |
Csak néha sóhajtott benn az anya — |
P. |
Hol a tőr, hol van a kard, a mely |
A. N. |
Hol a tőr, hol van a kard, a mely |
P. |
Nézett beléje oly merően, mintha |
A. N. |
Nézett beléje stb... |
P. |
Ős-szellem fényében förödve — |
A. N. |
Ős szellem fényébe merűlve — |
P. |
Ember hajol meg emberek előtt! — |
A. N. |
Ember hajólj meg emberek előtt! — |
P. |
Mert én őket, bár vétkesek, |
A. N. |
Mert én őket, bár vétkezem stb. — |
P. |
Csillagsugár szőtt fényes palást — |
A. N. |
Csillagruhából szőtt stb. |
P. |
Ordított belé a |
A. N. |
...sötét fülébe (!) |
P. |
Élt, s olyan volt, mint a halott. |
A. N. |
Jól élt, s olyan volt mint a halott (!) |
P. |
Miként tűzkőből a szikrák — |
A. N. |
Miként tűzből a szikrák — |
P. |
Gyakorta éjszakáit is |
A. N. |
Gyakorta éjszakáit is |
P. |
A kis fiú pedig merően |
A. N. |
A kis fiú pedig örömmel (ez, persze, mindegy!) |
P. |
Csak halkan rezgedeztek — |
A. N. |
Csak halkan lengedeztek — |
P. |
Egy titkos nyomdát fedezett föl, |
A. N. |
Egy titkos nyomdát fedezett föl, |
P. |
Aludt-e, s most fölébredett? — |
A. N. |
Aludt-e most, s fölébredett? |
P. |
Szólt elözönlő fájdalommal a rab — |
A. N. |
Szólt ellenző fájdalommal a rab — |
P. |
Hogy a föld régen elenyészett, |
A. N. |
Hogy a föld régen elenyészett, |
P. |
Mi gondod a hazára, golyhó? |
A. N. |
Mi gondod a hazára golyva? |
De hagyjuk abba. Négy-öt lapról szedtük ezt, mellőztünk ott is sokat. Nem idézhetünk példákat, hogyan töri az Alk. Naptár össze-vissza a vers szakaszait. Sőt az is sokra menne, ha kiírnók, hol a vers-sorokat összeforgatja: egy jambusból két, semmi mértékű sort csinálva, vagy két sort összesítve. Csupán a végéről lássunk még egy keveset. Petőfi jambusai így folynak:
Nehány nap múlva vérpad állt a téren, |
Ezt az Alkotmányos Naptár jónak látta így tördelni össze:
Nehány nap múlva vérpad állt a téren, |
- Megjegyzés
- ↑ A kiadás szerkesztőjének, Arany Lászlónak közlése.