Albán dolgok

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Albán dolgok
Megjelent: Világ-Krónika IV. évf. 1880. 27. sz. 210. old.
Betűhív közlés

A «nyomdaszűz» Albániáról irták nemrég ott járt touristák, hogy könyvet ott még nem nyomtak; de ugy látszik, nem messze már az idő, midőn az uj kor fillokszerája ide is beveszi majd magát, mert egy idő óta annyit irnak, sürgönyöznek felőle, hogy szinte egy kis nomád hűhónak is beillik.

Nem rég ugy állt a dolog, hogy mindennap várhatjuk a rettenetesen vérengző összeütközéseket. Hogy két ily sereg, minő a montenegrói és albán, melyek étvágya oly ádáz ellentétben áll hazájuk élelembőségével, sokáig farkasszemet nézni egymással, és egymást kibőjtölni jöttenek legyen össze ily harczias törzsek, ez hihetetlennek látszott.

Mindamellett hetek multak el, és a vérivó harczok csak nem estek meg.

A helyett fölmerült a török-görög viszály, illetőleg hevenyszerübbé lett, mert a görög ármádia csakugyan ujból gyürkőzik, és a montenegrói-albán háboru szinte feledésbe ment.

Mi történhetett hát?

Valami Spiridion Gopcsevics – vagy Gopcsevics Spiridion – oly gyönyörü név, hogy kétszer is szivesen halljuk – most végre fölvilágositást nyujt a harczi látványosság elmaradásának okai felől.

És a névre már annálfogva is nem árt egy kis figyelemmel lennünk, mert épen török ügyekről van szó, s ilyenekben vigyázni kell a körmére oly embernek, a ki ezek felől ir, és a kinek a neve «vics» csel végződik.

Az illető csakugyan mindjárt azon is kezdi, hogy az albán ligát a porta hozta létre, megakadályozandó Montenegrót az átengedett területek elfoglalásában.

Azonban közleménye mégis annyi érdekest nyujt, s a helyi viszonyok oly ismeretéről tanuskodik, hogy az illetőnek szemtanusága és a levél eredetisége legalább is minden kétséget kizár.

Elvégre az épen nem is lehetetlen, hogy a porta keze van az egész dologban. Mutatja a körülmény, hogy most egyszerre megállapodott és szinte visszament a mozgalom, noha a levelező szerint is, a kelet a megfoghatlanságok és meglepő események világa, s nem lehetlen azért az sem, hogy egy szép nyári reggelen – albán-montenegrói összecsapások hirét veszszük.

De egyelőre a dolog ugy áll, mintha el akarna posványosodni. Tudniillik a liga félelmessége megcsappant volna a miatt, hogy a keresztények és mohamedán albánság közt az egyetértés kapcsa meglazult.

A porta föl akarta volna használni a klerust, hogy izgassa a keresztényeket ellenállásra. Ez be is ment a csapdába, és Prenk pasa fejébe vette, hogy ő majd rászedi a portát, a mely viszont őt akarta rászedni, beugratván őt az albán liga üzelmeibe. – Prenk pasa arról álmodozott, hogy ő, a miridita kapitány, a szultán kegyelméből kajmakám, majd a független Albánia fejedelmévé lesz. Csak a porta fegyverezze föl a keresztény albánokat, a többi aztán majd az ő dolga lesz. Ugyanazon fegyverekkel majd ő megbuktatja a porta hatalmát is. De a török kormány és az osztrák is szelét vették e szándéknak.

Utóbbi igyekezett lebeszélni Prenket tervéről, mig a porta másfelől azon volt, hogy őt a miriditák előtt kompromittálja. Skutariba rendelte azon kecsegtetéssel, hogy majd itt ellátja seregét jóféle hátultöltőkkel; de a melyek nem érkeztek meg. Majd megkapjátok Tusiban, üzené a porta; de a miriditák ott is hiába várják a vadonatuj hátultöltőket. E miatt ezek nyugtalanok, s a török kormány ezt fölhasználva, Kola nevü kapitányt nevezte ki kajmakámnak és küldé hozzájuk, ekként Prenk versenytársául állitván fel őt.

A porta azonban látván most, hogy a hatalmak közbe fogják vetni magokat és ő kénytelen lesz Albániának önkormányzatot engedni, egy hozzá hű és föltétlen engedelmes egyént keresett ki leendő fejedelmül Musztafa pasa személyében, ki jelenleg Kis Ázsiában visel kajmakámsági hivatalt.

Ez alatt azonban az osztrák kormánynak sikerült meggyőznie a katholikus klerust a felől, hogy tőle segitséget nem várhatnak, holott a keresztény albánok épen ebben bizakodva voltak hajlandók a fegyverfogásra. Másfelől pedig elment a kedvök a ligától azért, mert egy mohamedán fejedelem alatti autonom államért nem képesek lelkesedni. Volt már egykor ebben részük, és akkor azt tapasztalták, hogy ebben semmi nyereség reájuk nézve.

A liga pedig csak az esetben félelmes, ha keresztények és mohamedánok összetartanak.

A mint a fönnebbiekből látjuk, hát Albániában, ha könyvet nem nyomtatnak is, de értenek a cselszövényekhöz, keresztények és mohamedánok egyaránt.

Érdekes adat az, hogy a keresztény katholikus klerus készebb a törökkel szövetkezni, mintsem Oroszországnak, illetőleg az óhitü felekezetnek játszék kezére. És ez adat épen nem valószinütlen. Hiszen emlékszünk rá, hogy a keleti háboru némely fázisaiban maga a pápai udvar jelét adta annak, hogy egyházát kevésbbé félti a töröktől, mint az orosz orthodoxoktól.

És miután a liga utóbbi időben nagyon keveset hallat magáról, e körülmény e leirás valódisága mellett tanuskodik.

A valószinü helyzet tehát e szerint a következő volna: A hatalmak kényszeritése folytán a porta Albániát autonommá teendi, élére mohamedán fejedelmet állit; Montenegrót kielégiti, és miután ekként a mohamedánok sorsukba belenyugosznak, a keresztények ellenállása megtörik, s az albán-montenegrói handzsárharcz érdekes előadásának látványa elmarad.

– Mindezekért azonban – fides penes Spiridionem Gopcsevics.